Sport

2011.07.06. 13:52

Rally: A veszprémi murván folytatják

Veszprém - Szoros csatára van kilátás a hazai rallybajnokság negyedik versenyhétvégéjén.

Veszprém - Szoros csatára van kilátás a hazai rallybajnokság negyedik versenyhétvégéjén.Az idei esztendő negyedik versenyével folytatódik az első osztályú rallybajnokság. Az előttünk álló hétvégén a Veszprém környéki murvás pályákon nyomják tövig a gázpedált. Egy hónappal ezelőtt Bükfürdőn hasonló „borításon” küzdött egymással az első osztály. Akkor, pályafutása első abszolút győzelmét aratta a miskolci Kazár Miklós, akit éppen tesztelés közben értünk utol.

- Rengetegen gratuláltak a legutóbbi futamot követően, még mindig nagyszerű érzés, hogy sikerült belépnem az abszolút győztesek táborába – tette hozzá Kazár Miklós. – Az elmúlt egy hónap remek hangulatban, de az ért munkával telt. Igyekeztünk ismét úgy felkészíteni az autót, hogy Veszprémben is versenyképes legyen. Nyilván nagyobb lett az elvárás velünk szemben, ennek pedig szeretnénk megfelelni. A kisebb, R3-as kategóriában szeretnénk az élen végezni, a nagy összetettet tekintve pedig a legjobb öt közé várjuk magunkat. Izgalmas, és szoros futamra számítok, csakúgy, mint legutóbb.

Kazár Miklós kedveli a murvát

Ettől függetlenül egyáltalán nem lesz könnyű dolga, mert ebben az esztendőben rendkívül szoros az élmezőny. Másodpercek, sőt tizedek döntenek csak egy-egy páros között. Veszprémben komolyan számolni kell a címvédő Aschenbrenner Györggyel, aki gyakorlatilag hazai körülmények között versenyezhet. A S2000-es autók is odaérhetnek az elejére, Herczig, Bútor, ifj. Tóth és akár Kakusziék is befuthatnak az élen. Az utóbbi időszakban egyre jobb formában versenyzik a miskolci Hadik András és az ózdi Elek István is. Előbbi a hetedik, utóbbi pedig a nyolcadik pozícióban áll az összetett értékelésben.

 Spitzmüller Csabának kellenek a kilométerek

- Kétszer a váltó, egyszer pedig egy benzinadagoláshoz szükséges alkatrész hibásodott meg – mondta el Spitmüller Csaba. – Nagyon nehéz volt feldolgozni mindezt, mert a csapat és az autóban Szőke Tamással együtt én is mindent megtettem a sikerért. A nehézségek ellenére azért vannak pozitívumok. Egyre inkább megbarátkozunk a kocsival, de az érezhető, hogy sok versenykilométerre van szükségünk. Bízom benne, hogy Veszprémben már meglátjuk a célt, és harcban lehetünk az élmezőnnyel az előkelő helyekért.

A Veszprém Rally össztávja közel 540 kilométer, ebből a gyorsasági szakaszok pontosan 133,7 kilométert tesznek ki.

A Veszprém Rally programja:

Július 9. (szombat)  

GY1 – Sólyi erdő/1 15.03 (az első autó rajtja)

GY2 – Gyártelep körgyors/1 15.34

GY3 – Sólyi erdő/2 17.21

GY4 – Gyártelep körgyors/2 17.53

GY5 – Sólyi erdő/3 19.16

Szervizpark: Veszprém Aréna

Július 10. (vasárnap)

GY6 – Szentkirályszabadja/1 7.51

GY7 – Kislőd/1 8.54

GY8 – Vigantpetend/1 9.35

GY9 – Szentkirályszabadja/2 11.00

GY10 – Kislőd/2 12.03

GY11 – Vigantpetend/2 12.44

GY12 – Kislőd/3 14.58

Gyűjtőállomás, céldobogó 16.04

ÉM –ME

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!