Sport

2011.09.05. 18:32

Bemutatták Tisza Tibort Diósgyőrben

Miskolc (MTI) - A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr hétfőn sajtótájékoztatón mutatta be új szerzeményét, az ötszörös magyar válogatott Tisza Tibort, aki három évre szóló szerződést írt alá.

Miskolc (MTI) - A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr hétfőn sajtótájékoztatón mutatta be új szerzeményét, az ötszörös magyar válogatott Tisza Tibort, aki három évre szóló szerződést írt alá.

Dudás Hunor, a futballklubot működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója az eseményen elmondta: a DVTK meglehetősen feszes költségvetés mellett dolgozik, s az egyesület a nyáron elköltötte az új játékosok igazolására elkülönített összeget, így Leisztinger Tamás többségi tulajdonosnak köszönhető, hogy végül Tiszát is szerződtethették.

A játékos elmondta, hogy nehéz négy hónapot hagyott maga mögött, ugyanis csapat nélkül volt, de - mint fogalmazott - szerencsére Pajkos János segített neki, és a szakember irányítása mellett tréningezhetett. Tervei között a külföldi szereplés szerepelt az első helyen, voltak is ajánlatai, mégis úgy érzi, hogy helyes döntést hozott, amikor igent mondott a diósgyőriek hívó szavára. Megítélése szerint egy-két hét alatt utolérheti magát, arról pedig majd a szakmai stáb tagjai döntenek, mikor vetik be a bajnokságban.

A DVTK hét forduló után 11 ponttal a hatodik helyen áll az OTP Bank Ligában.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!