Sport

2013.02.14. 14:27

Marci ezúttal nem itthon lesz otthon

Nyíregyháza is a jelöltek között volt, de valószínűbb egy Budapesthez közeli helyszín.

Nyíregyháza is a jelöltek között volt, de valószínűbb egy Budapesthez közeli helyszín.Amíg Fucsovics Márton szerepel a válogatottban, addig a Davis-kupa-válogatott szívesen rendezi a hazai mérkőzéseit Nyíregyházán. Ezzel a mondattal búcsúztak a tavaly húsvéti Magyarország–Lettország mérkőzés után a tenisz-szövetség (MTSZ) vezetői. Mivel a nyíregyházi születésű játékos pozíciója azóta tovább erősödött (konkrétan elsőszámú játékosa lett a csapatnak), felmerült, hogy a Luxemburg elleni, az euro-afrikai zóna II-es csoportjában maradásról döntő találkozónak újra a bujtosi csarnok lesz a helyszíne.

A magyarok Moldovában elszenvedett veresége után Máthé Csaba, a létesítmény igazgatója arról beszélt lapunkban: kevés a realitása annak, hogy egy év után újra Nyíregyháza legyen az otthona a Davis-kupa-csapatnak, és nagyjából ezt erősítette meg a szövetség illetékese is.

Pedig jól érezték magukat

– Péntekig kell döntenünk, és bár Nyíregyháza is a jelöltek között van, nem valószínű, hogy ezúttal ott rendezzük a Luxemburg elleni mérkőzést – mondta megkeresésünkre Richter Attila, az MTSZ főtitkára. – A lettek elleni mérkőzés alkalmával mindenki nagyon jól érezte magát és az érdeklődésre sem lehetett panaszunk, de úgy értesültünk, hogy közeledik a csarnok felújítása, így annak van realitása, hogy jövőre, a megújult talajú bujtosi csarnokba térünk vissza. Az a valószínű, hogy az április mérkőzést egy Budapesthez közeli helyszínen rendezzük meg.

Értesüléseink szerint Dabas lehet a befutó. Fucsovics Márton tehát ezúttal nem lép a számára abszolút hazai közönség elé, viszont arra van esély, hogy a jelenleg Franciaországban készülő, a múlt péntek óta immár 21 esztendős teniszező a hétvégén selejtezőt játszhat a marseille-i ATP-tornán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!