Sport

2013.02.12. 14:27

Osztályozóról a kontinensbajnokságra

Közvetlen felkészülése nem lesz az amatőr válogatottnak, amely összetartásokkal hangol az eseményre.

Közvetlen felkészülése nem lesz az amatőr válogatottnak, amely összetartásokkal hangol az eseményre.Az eredeti versenykiírás nem nagyon kalkulált azzal, hogy a magyar amatőr válogatott kijut az Európa-bajnokság nyolcas döntőjébe, hiszen a kontinensbajnokság kezdetekor az NB II-es, NB III-as és megyei I. osztályú csapatokra még osztályozó mérkőzések vártak volna. Az amatőr Eb-re a keleti régió harcolta ki a részvételt, a csapat pedig azokra a játékosokra épül, akik a harmadosztály Tisza-csoport együtteseiben szerepelnek, és ezek közül néhány biztosan érintett lesz az átszervezések miatt osztályozókon.

Csak az egyik szemük nevet

A Tisza-csoport múlt heti ligaértekezletén elhangzott: a Magyar Labdarúgó-szövetség megtalálta a megoldást azzal, hogy a válogatottba játékosokat adó csapatok korábban játszhatják le osztályozóikat, így az amatőr válogatott azzal a kerettel utazhat a kontinensbajnoki fináléra, amelyet szakvezetői, a jelenleg csapat nélküli, korábbi nagyecsedi edző, Feczkó Tamás valamint segítője, a nyírbátori tréner, Fogarasi Zoltán megálmodtak maguknak.

– Csak az egyik szemünk nevet, a másik továbbra is sír, hiszen azt szerettük volna elérni, hogy két hétközi forduló beiktatásával még egy héttel korábban legyen vége a bajnokságoknak – mondta Feczkó Tamás. – Végül csak a május 1-jei szerda került be a versenynaptárba, no meg az a kitétel, hogy az érintett csapatok nem szombat-szombat, hanem szerda-szerda ritmusban játsszák le az osztályozót. Halkan teszem hozzá, ha még sikerülne elérnünk, hogy szerdán és szombaton legyenek a ráadásmeccsek, akkor a közvetlen felkészülésünkre is juthatna néhány nap, így viszont az osztályozók másnapján találkozna a keret, azt követően pedig indulhatnánk a helyszínre, ahol szombaton már pályára kellene lépnünk.

Biztos, hogy utaznak

Apropó, helyszín. Eldőlt már, hogy hol rendezik a kontinensviadalt? Magyarország nem adta be pályázatát?

– De igen, amit el is utasítottak – válaszolta Feczkó Tamás. – Három elitkörös csoportban csak áprilisban játsszák a selejtezőket, így még nem teljes a mezőny, de gyaníthatóan nem olyan országnak ítélik oda a rendezést, amely csak a tavasszal harcolja ki a részvételi jogot, és mivel a mi szándékunkat már visszautasították, Fehéroroszország pedig elitkört rendezett, ezért gyanítható, hogy az Olasz-, Orosz-, Spanyolország hármasból kerül ki a házigazda.

Nyitott a keret

A keleti régió csapata októberben a csehországi tornáról jutott ki a kontinensbajnokságra. Az akkor számításba vett tizennyolc labdarúgónak automatikusan helye lesz az utazó, immár húszas keretben?

– Többször is hangsúlyoztam, hogy az én szememben az a harminc játékos harcolta ki a részvételt, aki az oda vezető úton több vagy kevesebb lehetőséghez jutott – mondta a szakvezető. – Ezek a futballisták a válogatásnál nyilván élveznek némi előnyt, de összességében nyitott a keret, és a tavasszal legjobb formában futballozó enbé hármas játékosoknak szeretnénk lehetőséget adni. A felkészülésünkről pedig annyit, hogy még az MLSZ vezetőségének is rá kell bólintania arra a tervünkre, hogy a tavaszi szezon közben három-négy alkalommal két-két napos összetartásokat rendezzünk, és ezeken egy-egy mérkőzést játszva készüljünk fel a kontinensbajnokságra.

Sérült főszereplők

Az amatőr válogatott tagjai közül két, a csehországi selejtezőn részt vett játékos szenvedett sérülést a téli holtidényben. A kisvárdai Fodor András bokaszalagjai nyúltak meg, és emiatt dőlt ki a sorból hetekre, míg a Nagyecsedről Hajdúböszörménybe visszatérő Ungi Lajos autóbalesetet szenvedett, és térdműtétre vár. Mindkét futballista esetében bíznak a gyors felépülésben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!