Sport

2013.05.22. 09:31

Csengeri vészkapus az NB I-ben

Csenger - Póti Krisztián szó szerint felvette a kesztyűt: Kecskemétet erősítő védő még jobb futballista akar lenni.

Csenger - Póti Krisztián szó szerint felvette a kesztyűt: Kecskemétet erősítő védő még jobb futballista akar lenni.

Még szerencse, hogy ültek. A Póti-család tagjai szorosabban markolták a szék karfáját a Diósgyőr-Kecskemét (2-1) élvonalbeli összecsapás közben. A csengeri família egyszer csak arra lehetett figyelmes a mérkőzés közvetítése közben, hogy egy szép szál szabolcsi futballista komótosan felveszi a kesztyűt és a gólvonal elé áll.

Rudolf lövését védte

A vendégek cerberusát, Antal Botondot ugyanis - vasszigorral - kiállította a játékvezető, nem mellesleg büntetőt is ítélt. Az eredetileg belső védőként bevetett Póti Krisztián vészkapusként próbált kibabrálni a hazaiak spanyol légiósával, aki a meccs első félidejében már elbaltázott egy tizenegyest.

Noha, a tizenhárom esztendős koráig a szatmári városban cseperedő, majd a Ferencvárosban pallérozódó, később NB II-es egyesületekben (Jászberény, Bács, Hajdúböszörmény) megfordult, a Győri ETO, valamint az MTK kötelékében is szerepelt fiatalember kénytelen-kelletlen a hálóból kotorta ki a labdát, legkevésbé ő hibáztatható a gólért. No meg a Kecskemét vereségéért.

– Nem volt több cserénk, és mivel az edzések után néha csak úgy brahiból, beálltam a kapuba, a többiek kapacitáltak, hogy talán én tudok segíteni – világította meg a történtek hátterét Póti Krisztián. A huszonnégy éves hátvéd egyébiránt hétfőn otthon vizitált, mi több, a Csenger–Tyukod megye kettes meccsre is kinézett. - Mondtam Luque-nek, hogy a jobb kezemhez fogja rúgni, oda is lőtte. Az irányt eltaláltam, sajnos, megcsúsztam, emiatt nem maradt esélyem védeni. Bánom, mert fogható labda lett volna, akkor a pontszerzés is sikerül... Azért így is akadt bravúrosnak mondható hárításom, Rudolf Gergely közeli lövését lábbal mentettem, persze, nem ezen a poszton képzelem a folytatást.

A sors furcsa fintora, hogy a Kecskemétet erősítő Póti Krisztián 2012 április 22-én, a Fradi ellen debütált a legjobbak között. Ugyanakkor nem dőlt hátra ama ténytől, hogy immár rendszeresen pályára lép az NB I-ben. Sőt, ennyivel nem szeretné beérni.

Bár halasztást kért az egyetemen, mindazonáltal a tanulást sem hanyagolja, ami, ha nem is ritka, mint a fehér holló, nem éppen erről híres a sportág honi elitje. Ráadásul az is kiderült róla, fittyet hány a babonára.

Babona? Mi az ?

– Igazából ősszel, az edzőváltás, Horváth Ferenc érkezése óta kezdtem el stabilan játszani az élvonalban. Jól érzem magam Kecskeméten, és még jobb futballista akarok lenni, idővel pedig tovább lépni. Óriási vágyam, hogy válogatott labdarúgó legyek, és egyszer, reményeim szerint külföldön is kipróbálhatom magam. Az pedig az én döntésem volt, hogy a tizenhármas mezben játszom, ami abszolút a szerencse számom. Édesapám tizenharmadikán született, nekem pedig akkor van a névnapom....

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!