Sport

2013.06.02. 19:13

Másodosztályt érő három pont

Nyíregyháza - Putnoki győzelmével végül az ötödik helyen végzett a Nyíregyháza Spartacus.

Nyíregyháza - Putnoki győzelmével végül az ötödik helyen végzett a Nyíregyháza Spartacus.

Nyerni kell fiúk, mert a kilencedik is osztályozót fog játszani – lelkesítette egy kereplős putnoki drukker a meccs előtti bemelegítést követően az öltözőbe igyekvő hazaiakat szombaton késő délután.

A biztonságra építettek

Nyerni kell, mert akkor biztos a másodosztályú tagság- ezzel készültek a zárófordulóra a Nyíregyháza Spartacus focistái. A meghatározó játékosok közül hazaiaknál Zabos Attila és Kovács Roland eltiltás miatt hiányzott a szezonzáróról, a vendégeknél Balogh János kapuvédő. A motiváció tehát meg volt, ennek megfelelő kezdték a meccset a játékosok. A hozzáállásra nem lehetett panasza, a játékra már inkább. Mindkét csapat a győzelemre törekedett, ám a nyílt támadójátékot nem vállalta fel, a biztonságra épített és várta a lehetőséget.

Ezekből mindkét oldalon akadt góllal kecsegtető szituáció, ám előbb Botló Ádám védte Bajzát Péter lövését, majd a Bene Attila emelt nagy helyzetbe mellé. A hajrában mint egy falat kenyér, úgy jött Csorba Szabolcs szép gólja, amely valamelyest megnyugtatta a nyíregyháziakat.

Meleg volt a helyzet

Szünet után az egyenlítést tűzték zászlajukra a gömöriek, így több kontralehetőség adódott a vendégek előtt, ám az utolsó passzoknál, vagy a lövéseknél hibáztak. Mivel az egy gólos előnyt hamar le lehet adni, a vezetés ellenére nem lehettek nyugodtak a nyírségiek, akkor volt igencsak meleg a helyzet, amikor Szabó Ádám egy szép lövőcsel után hat méterről lőtt, szerencsére magasan fölé.

Aztán jött a mindent eldöntő találat: a kissé feszülten focizó Bajzát önmagát és a csapatot megnyugtatta fejesgóljával.

A lefújás után a vendégek boldogan nyugtázták, hogy sikerült teljesíteni a minimális evet, azaz megszerezni az egy csoportos másodosztálybeli tagságot. A putnokiak pedig szomorúan konstatálták, hogy elbúcsúztak az NB II-től...

- KM-ML -


Az Eger helye még kiadó!

A nyári szabadság után bajnok Mezőkövesd az élvonalra készülhet, a Vasas, a Békéscsaba, a Balmazújváros és a Spartacus az NB II-re. Jelen állás szerint a Szolnok, a Szeged (a Várda SE-vel), és a Cegléd a játszik osztályozót. A nagy kérdés az, hogy az élvonaltól búcsúzó Eger helyére ki kerül, hiszen a hevesiek nem kaptak NB II-es licenszet. Találgatások vannak, hivatalos MLSZ-döntés kedden lesz. Talán a leglogikusabb az lenne, ha a két csoport kilencedikje kapna esélyt, mert az eredetileg kiírt osztályozók veszteseit (hat csapat) nehéz lenne rövid idő alatt megversenyeztetni...


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!