Sport

2013.09.14. 14:51

A meccs egyértelmű, a hazaút gyötrelmes volt

Nyíregyháza - A veszprémi túra után a Fatum-Nyírsuli-NRK tagjai hajnali fél ötkor zuhantak ágyba.

Nyíregyháza - A veszprémi túra után a Fatum-Nyírsuli-NRK tagjai hajnali fél ötkor zuhantak ágyba.

Mint azt megpedzettük, a Fatum-Nyírsuli-NRK mindjárt az első idegenbeli portyakánt – amúgy bemelegítés gyanánt – az egyik legtávolabbi helyszínen, Veszprémben mutatta meg magát. A nyíregyháziak annak rendje és módja szerint megérkeztek, derekas munkát végeztek, vagyis nyertek. Kis túlzással, a hazaút többet kivett az élvonalbeli női röplabdacsapat tagjaiból, mint a bakonyi mérkőzés: az M3-os történt halálos baleset miatt ugyanis pirkadatkor, szombat hajnali fél ötkor zuhantak ágyba.

– Ahogy mondani szokás, húzós volt ez a túra, sokáig tartott – zárta rövidre a témát Balázs István, a Fatum-Nyírsuli-NRK edzője. – Ami a mérkőzést illeti: csak az első játszma közepéig volt némileg kérdéses a győzelmünk, a folytatásban egyértelművé vált, hogy jobbak vagyunk. A gondot az elején az jelentette, hogy az Erdősné posztján pályára lépő Szabó Ivett és az újból kezdőemberként szereplő Hengsperger Anna a tiszta játékhelyzeteket nem fejezték be eredményesen. Amint mindketten megnyugodtak, feljavultak, és hozzájuk csatlakozott a tavaszi meccshez hasonlóan ezúttal is tizenhét pontig jutó Roma Flóra, valamint a tizenkilenc pontig jutó Sikos Petra, uraltuk a meccset. Hatékonyan játszottunk, a lányok teljesítették a szakvezetés által támasztott elvárásokat. Hozzáteszem, Veszprémben kevesebbet cseréltem, nem mintha nem bíznék a többiekben, de nem akartam megbontani a jól működő csapategységet.

Áldozatot is követelt a diadal: Hengsperger Anna éppen csak kiheverte bokasérülését, most rögzítőkötés került a bal kezére, így bevetése kérdésessé vált a Vasas elleni találkozón.

- KM-KT -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!