Sport

2013.09.23. 11:30

Az ilyen siker nagy fegyvertény

Kisvárda - A kisvárdai szakvezetőben maradt hiányérzet a Tatabánya elleni 5–0 után, de nem telhetetlen.

Kisvárda - A kisvárdai szakvezetőben maradt hiányérzet a Tatabánya elleni 5–0 után, de nem telhetetlen.

Aki látta Fodor Andrást a Tatabánya elleni mérkőzés lefújása után, meg nem mondta volna, hogy a középpályás csapata, az NB II-ben újonc Kisvárda éppen 5–0-s győzelmet aratott a Tatabánya ellen. A 26 éves futballista a három elpuskázott helyzete miatt kezdett önmarcangolásba, mosolyt csak azzal lehetett az arcára csalni, hogy mégis jobb így nyerni, mint a Siófok ellenihez hasonlóan veszíteni, amikor a csapat, és a játékos is remekelt. Ez volt Révész Attila meccsértékelésének is a lényege.

– Ebből a győzelemből játékosaim kellő önbizalmat meríthetnek, hiszen egy papíron jobb csapatot múltunk felül, nagy különbséggel – mondta a szakmai igazgató. – Hozzáteszem, a két fél között azért nincs öt gól differencia, de vannak mérkőzések, amikor az egyik csapatnak szinte minden sikerül, a másiknak pedig nem. A Siófok ellen megtapasztaltuk, hogy milyen az, amikor ilyen szituációban a másik oldalra kerülünk. Hiányérzetem amiatt van, mert olykor nem éreztem kellő kockázatvállalást a fiúk részéről, de ez legyen a legnagyobb bajunk, hiszen jól kezdtük mindkét félidőt, és hamar megnyugtatóvá vált a különbség. A második játékrészben még inkább megszórhattuk volna a Tatabányát, ellenfelünk ekkor két csatáros harcmodorra váltott, nagyobb területek adódtak előttünk, de több lehetőséget elpuskáztunk. Telhetetlen azonban nem vagyok, öt nullra nyerni az NB II-ben bárki ellen nagy fegyvertény.

És úgy tűnik, hogy a csatárok is megtalálták, góllövő- valamint gólpasszadó cipőjüket, hiszen Pálvölgyi Balázs két találattal és egy kiharcolt tizenegyessel, Dusan Pavlov pedig gólja mellett további kettő előkészítésével vette ki a részét a kiütéses győzelemből.

– Minden meccs más, és szerencsére nekünk a csúcsék pozícióban két olyan támadónk van, akit a különböző harcmodorhoz illeszthetők a csapatba – így Révész Attila. – Kellett egy kis idő, míg megismerjem Pavlov és Ramos Myke Bouard erényeit. Utóbbi most azért nem szerepelt, mert ezúttal támadóbb felfogásban játszottunk, ehhez pedig Pavlov harcossága klappolt, de lesznek még olyan találkozók, amikor majd a brazil futballista szerepeltetése kerül előtérbe.

A kisvárdaiakra a héten két idegenbeli fellépés vár: szerdán Nagykőrösön játszanak Magyar Kupa-meccset, szombaton pedig a Szigetszentmiklós vendégei lesznek a bajnokságban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!