Sport

2013.09.10. 08:44

Birkózópalánták rangos seregszemléje

Balkány - Dr. Hegedűs Csaba nyitotta meg a szombati Összefogás Cellspan Kupát.

Balkány - Dr. Hegedűs Csaba nyitotta meg a szombati Összefogás Cellspan Kupát.

Szombaton hatalmas szőnyegparádé volt a balkányi iskolában, itt rendezték a harmadik alkalommal kiírt Összefogás Cellspan Kupa nemzetközi birkózóversenyt, amelyen utánpótláskorú fiúk és lányok mérkőztek.

Hat országbeli (olasz, ukrán, horvát, szlovák, román és magyar) klub összesen 329 ifjú versenyzője 430 mérkőzésen döntötte le, hogy a hat fiú és három lágy súlycsoportban kik állhatnak majd dobogóra. Hazánk utánpótlását 23 klub képviselte és természetesen nem hiányozhattak a megyebeli ifjak sem.

A szombati megnyitón a gála díszvendége dr. Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, a századik magyar olimpiai aranyérem szerzője mondott beszédet és biztatta a gyerekeket arra, hogy sportoljanak, birkózzanak és fussanak be sikeres pályafutást. A magyar birkózás ikonja számára emlékezetes marad a verseny, hiszen pénteken ünnepelhette hatvanötödik születésnapját.

- Nagyon jó éreztem magam, mert a meghívottak jól érezték magukat - kezdte visszapillantását Bánházi Barnabás, aki a kupa névadójának, a Cellspan Kft.-nek az ügyvezetője.

– A torna rangját jelzi, hogy dr. Hegedűs Csaba nyitotta meg, ő egyébként vasárnap este azonnal hívott telefonon és közölte a jó hírt, miszerint a birkózás maradt az olimpiai programban. A vendégek visszajelzése alapján a korosztály legnívósabb hazai megmérettetése a Cellspan Kupa, a hagyományt nem szakítjuk meg, jövőre is megrendezzük a találkozót – így Bánházi Barnabás.

KM-ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!