Sport

2013.10.10. 14:36

Megfelelni a Bozsik névnek!

Hét fiatal focista is részese volt a Mezőkövesd elleni diadalnak.

Hét fiatal focista is részese volt a Mezőkövesd elleni diadalnak.Több szálon is a Bozsik Akadémia ifjú focistái játszották a főszerepet azon a sajtótájékoztatón, amelyet csütörtökön tartottak a nyíregyházi Városi stadionban. Elsőként Neumann Gábor a labdarúgó akadémia szakmai vezetője azt hangsúlyozta ki: a több mint egy esztendeje viselt Bozsik József név nagy felelősséget jelent. Ennek szellemében dolgoznak és az egyik legfontosabb feladat megfelelni azoknak a követelményeknek, amelyek alapján jövőre az ország kiemelt, tizenöt labdarúgó utánpótlás bázisa közé lehessen kerülni.

Nagy Sándor szakágvezető a kiemelt U 21-es bajnokságban szereplő csapatról adott tájékoztatás. Elmondta hogy eddig jól teljesít a csapat a rangos sorozaton, ám még jobban is lehet. Az együttes nyolc meccsből négyet megnyert (az egyik egy előrehozott találkozó), a hivatalos tabellán 11 ponttal az ötödik, de ha azt a három pontot is hozzáadjuk akkor holtversenyben dobogós.

Szóba került a győztes, szerdai Ligakupa mérkőzés, amelyen a Szpariban hét saját nevelésű fiatal (köztük négy akadémista) is pályára lépett az NB I-es Mezőkövesd elleni diadalon. A fiatalok közül Fabu Márton (kezdő volt a Mezőkövesd ellen) és Majoros Ádám csapatkapitány is elmondták, hogy nagyon családias a hangulat az együttesnél és igyekeznek jó eredményekkel meghálálni a törődést. A Bozsik Akadémia következő évfolyamára október 15-ig lehet jelentkezni (valószínűleg kitolják majd a határidőt), illetve az első végzős évfolyamnak jövő pénteken lesz a szalagavatója.

KM-ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!