Sport

2013.11.11. 10:12

Duplázás után dupla az öröm

Lipcsei Márk góljai is kellettek ahhoz, hogy a Nyírbátor a hosszabbításban fordítson a Létavértes ellen.

Lipcsei Márk góljai is kellettek ahhoz, hogy a Nyírbátor a hosszabbításban fordítson a Létavértes ellen.Nem érdemes hamarabb otthagyni a nyírbátori futballcsapat mérkőzéseit, mert aki így tesz, az lemarad a lényegről. Az NB III-as legénység legutóbbi négy meccsén az utolsó tíz perc jelentős fordulatokat hozott: Ebesen a 83. percben még 0–0 volt az állás, a vége 2–0-s hazai siker lett; a Felsőtárkány ellen a 92. percben született meg a bátoriak győztes gólja (2–1); Putnokon a 79. percben még az NYFC vezetett, mégis a hazaiak nyertek 4–2-re; míg szombaton a listavezető Létavértes hiába állt jobban a rendes játékidő leteltekor, a három pontot a bátoriak zsebelték be (3–2) a hosszabbításban szerzett két góllal.

Az első, még vezetést jelentő találatot, valamint az egyenlítést jelentőt Lipcsei Márk szerezte, aki immár hat góllal vezeti a nyírbátoriak házi góllövő listáját.

– Mindkét találatnál volt egy kis szerencsém, hiszen az elsőnél a kapusról kipattanó labdára hamarabb odaértem, mint a védő, a másodiknál pedig Erdei Zoltán szögletéből úgy sikerült a kapuba fejelnem, hogy az egyik vendégjátékos is beleért még a labdába – mesélt a góljairól Lipcsei Márk. – A hosszabbítás kezdetekor bőven aláírtuk volna a döntetlent, de az egyenlítést követően ráéreztünk a lehetőségre, letámadtuk az ellenfelet, és Haburcsák Krisztián nagy lövésével a három pontot is kicsikartuk. Beszéltünk róla, hogy máskor nem ártana a rendes játékidőben dűlőre vinni a dolgot, de így legalább izgalmasak a meccseink, Ezzel a győzelemmel egy kis levegőhöz jutottunk, de teljesen nem lélegezhetünk fel, ugyanakkor ha a szombati, Hajdúböszörmény elleni újabb hazai meccsünket is sikerülne megnyerni, akkor egészen jó pozícióból várhatnánk a két utolsó őszi mérkőzést.

(A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország 2013. november 12-i számában.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!