Sport

2013.11.06. 10:37

Eddig a győzteseket ütötte be

London, Nyíregyháza - Három-négy világsztár a napi adagja Londonban Fucsovics Mártonnak.

London, Nyíregyháza - Három-négy világsztár a napi adagja Londonban Fucsovics Mártonnak.

Meglehet, az eddigieknél is népszerűbb lesz az ATP-világbajnokság résztvevőinek körében Fucsovics Márton, hiszen az első két napon megnyerte a maga mérkőzését az a két játékos, akivel a londoni csúcseseményen edzőpartnerként jelenlévő nyíregyházi teniszező bemelegített. Hétfőn Stanislas Wawrinka győzte le Tomas Berdychet, kedd este pedig Novak Djokovics Roger Federert (6:4, 6:7, 6:2) azok után, hogy Fucsoviccsal befejezte a mérkőzés előtti átmozgatást.

A keddi edzőpartnerek között Jo-Wilfried Tsonga is szerepelt. A francia játékos ugyan „csak” tartalékként van jelen az O2 Arénában, de karban tartja magát, hiszen az egyik résztvevő sérülése esetén bármikor beugorhat. Tsonga és Marci amúgy a szeptember végi metzi ATP-torna óta jó viszonyt ápolnak, ott kevés híján meg is mérkőztek egymással, csakhogy a nyolc közé jutásért az elsőszámú magyar teniszező a megnyert első szett ellenére veszített a német Tobias Kamke ellen.

A szerdai napja is sűrű lesz a 21 éves nyíregyházi legénynek: délelőttre a páros viadalt meglepő vereséggel kezdő amerikai Bryan-testvérek jelentkeztek be, közvetlenül utána, még ebéd előtt Wawrinka lesz soron, aki a kora délutáni Rafael Nadal elleni meccsére hangol. Délután pedig David Ferrerrel is megismerkedik Marci, az első csoportmeccsen Nadallal szemben vesztes spanyol az esti programban esedékes Berdych elleni mérkőzésére választotta edzőpartnernek a magyar teniszezőt.

Hiszen nyerni akar...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!