Sport

2014.01.23. 10:18

Az erővel élnek, és nem visszaélnek

Jánkmajtis - A Sporttal az Ifjúságért Sportegyesület legidősebb tagja 62 esztendős.

Jánkmajtis - A Sporttal az Ifjúságért Sportegyesület legidősebb tagja 62 esztendős. Az erősportok és a harcművészetek képviselői szüntelen önfegyelmet kívánnak meg önmaguktól és tanítványaiktól. Idestova négy esztendeje, hogy elkezdte bontogatni szárnyait egy hasonló jellegű sportkezdeményezés Jánkmajtison, bár akkor még az elindítók sem gondolták volna ilyen biztosnak a folytatást. Visszautazni viszont csak a 2010-es esztendőig kell, amikor Kovács Imrének, a község KMB-s rendőrtisztjének köszönhetően helyben elindult az akkori „kadét program”.

– Főként hátrányos helyzetű iskolásokat tanítottam önvédelemre. Amikor a projekt befejeződött, a fiatalok szerettek volna velem tovább edzeni, és hozzájuk még idősebbek is csatlakoztak. Valahogy így alakult meg az egykori Ju Jitsu Klub – fejtegette Kovács Imre, a Sporttal az Ifjúságért Sportegyesület elnöke. Szerencsére biztos alapokra lehetett évekkel ezelőtt civil kezdeményezésüket építeniük a helyi „sportköveteknek”.

– Két klubunk működött már akkor: a harcművészeti és önvédelmi, illetve a kondicionáló klubból született meg mostani szervezetünk, amit a bíróságon 2012. szeptember 5-én jegyeztek be. Be kellett látnunk azt, hogy önerőből nem vagyunk képesek nagyokat lépni. A harcművészetekben amúgy is olyan közösségek alakulnak ki, ahol tényleg összefognak egymásért az emberek. – tette hozzá az oktató. Egyébként a taglétszám jelenleg 12 fő, de a foglalkozásokat már 45 tanuló látogatja rendszeresen. A harcművészetben jeleskedő ifjúságnak pedig még saját belső „etikai kódexe” is van, amit szüntelen betartanak.


Kovács Imre: Önerőből nem vagyunk képesek nagyokat lépni


– Nem képzünk olyan embereket, akik majd az erejükkel visszaélnek. Az erővel élni kell, nem pedig visszaélni – mesélték el az erőemberek, akik örömmel újságolták, hogy a legfiatalabb tagtársuk 4 éves, míg a legidősebb immár 62 esztendős. A tagok hetente több alkalommal két órás edzéseken vesznek részt: általában tradicionális harcművészetet, utcai önvédelmet, a lányok külön női – önvédelmet gyakorolnak. A jánkiak a miskolci, budapesti, mezőcsáti, és a fehérgyarmati jitsu társulatokkal nagyszerű együttműködési kapcsolatot ápolnak, egymás rendezvényeit kölcsönösen látogatják. Jánkmajtis, Tunyogmatolcs, Kocsord, Fehérgyarmat, Hermánszeg, Darnó, Császló, Gacsály, Csegöld és Rozsály településekről szintén vannak már növendékeik. A tavalyi évben a Szatmár Leadernek köszönhetően egy eredményes pályázatnak örültek az aktív sportemberek, akik a nyert összegből az eszközparkjukat korszerűsítették.

„Ahhoz, hogy minél magasabb szinten tudjunk edzeni, kellett ez a technikai bővítés” – fogalmaztak a gyerekek, akik különféle társadalmi munkákban ugyancsak folyamatosan keresik a lehetőséget arra, hogy akár a helyi egyházközségnél, esetleg az általános iskolánál, vagy önkormányzatnál is maradandó „értékeket” teremtsenek.

- Széles Szabolcs -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!