Sport

2014.01.24. 15:02

Kezdésnek nem rossz!

Nyíregyháza - A Szpari ikszelt az élvonalbeli Kaposvárral.

Nyíregyháza - A Szpari ikszelt az élvonalbeli Kaposvárral.

A nyíregyháziak pénteken délután Debrecenben játszották első felkészülési meccsüket, mégpedig a cívisvárosban edzőtáborozó Kaposvár ellen. Az immáron Selymes Tibor irányította somogyiak szeretnének megkapaszkodni az élvonalban, ezért jelentősen megváltozott a keretük. Selymes mester románul, magyarul, franciául és angolul is adta az utasításokat a pálya széléről. A találkozón egy szabadrúgásból korán vezetéshez jutottak a kaposváriak, az első félidő inkább mezőnyjátékot hozott, kevés helyzettel és inkább a somogyiak akarat érvényesült. Szünetben sort cserélt Lucsánszky Tamás, a Szpari vezetőedzője, ebben a játékrészben már jóval kiegyenlítettebb volt a játék. A nyíregyháziak az exkaposvári Jánvári Gábor fejese révén ugyan a kapuba találtak, ám les miatt nem következhetett középkezdés. Ez csak késett, de nem múlt el, hiszen Szilágyi Péter lövése az egyenlítést jelentette, sőt a fiatal Szathmári Sándor lövésekor a felső léc mentett a kaposváriak helyett.

Így aztán maradt a döntetlen a Szpari első edzőmeccsén, ami nem rossz kezdés egy élvonalbeli gárda ellen. Szombaton délben Nyírbátorban lépnek majd pályára a nyíregyháziak, a terveke szerint ismét két sorral.

Edzőmeccs

Kaposvári Rákóczi – Nyíregyháza Spartacus 1–1 (1–0)

Spartacus, 1. félidő: Balogh J. – Szokol, Rubus, Gengeliczki, Törtei – Csordás, Sándor I. – Pákolicz, Huszák, Rezes – Bajzát. 2. félidő: Ovszijenko – Polényi, Benkő (Szathmári), Jánvári, Mészáros – Ulvicki, Paku (Patály) – Kákonyi, Reznek, Molnár M. – Szilágyi P.

Gól: Firtulescu, illetve Szilágyi P.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!