Sport

2014.02.04. 13:38

Fogas kérdések Kisvárdán

Bodnár László egyre közelebb kerül a szerződtetéséhez, Gyánó Szabolcs megszerzése egyelőre nem aktuális.

Bodnár László egyre közelebb kerül a szerződtetéséhez, Gyánó Szabolcs megszerzése egyelőre nem aktuális.Miután a DVSC-t (1–0) és az élvonalbeli futballcsapat hátországát jelentő Létavértest (hatvan perces mérkőzésen 1–0) valamint a DVSC-DEAC-ot (másik egy órán át tartó találkozón 3–1) is legyőzte, és a Böszörményben aratott 3–0-s sikerrel teljessé tette a hajdúsági „hódítását” a Kisvárda, Borsod-Abaúj-Zemplén felé veszi az irányt az NB II-es társaság. A várdaiak szerdán délután az NB III-as Kazincbarcikával vívnak felkészülési mérkőzést, amelynek Tiszaújváros ad otthont.

– Komoly terhelést kapnak a játékosok, a hétfői és keddi gyakorlások különösen kegyetlenek – mondta a programról Révész Attila szakmai igazgató. – A hét első napján domboztak egy „kicsit” a fiúk, másnap a futómunkán volt a hangsúly. Sajnos vannak sérültjeink, Dusan Pavlov és Molnár Róbert esetében is gyulladásban lévő fog jelenti a gócpontot, mindkettőjüknek a combhajlítójára sugároz ki a fájdalom. A szerb csatár a szombati edzőmeccsen már szerephez is jutott, védőnkre azonban hosszabb kihagyás várhat, miután szájsebészeti beavatkozás is vár rá. A munkát két hetes késéssel kezdő Myke Bouard Ramos kezdi utolérni magát és Bodnár László is egyre jobb teljesítményt nyújt, úgyhogy szóba került az esetleges leigazolása.

(A teljes cikket elolvashatja a Kelet-Magyarország 2014. február 5-i számában vagy a kelet.hu-n.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!