2014.11.27. 10:44
Tizenhat éve püfölik a röplabdát
Tunyogmatolcs - Két új csapat is debütált a XVI. Szatmári Röplabdakupán
Tunyogmatolcs - Két új csapat is debütált a XVI. Szatmári Röplabdakupán
Az idén már 16. alkalommal rendezték meg a Szatmári Röplabdakupát, amely a sportember tragikus balesete óta az Ignácz Zoltán-emléktorna nevet viseli.
– Örülök, hogy most két tunyogmatolcsi csapattal bővült a bajnokság, hiszen a „TIKSZE” (Tunyogmatolcsi Ifjúsági Kulturális és Szociális Egyesület) mellett a „Feláldozhatók” csapata is nevezett a tornára. Egyébként az első mérkőzésüket pont egymás ellen játszották az újoncok. A torna tizenhat éve rajtolt, akkoriban Gulyás Ferenc és Kicska József barátommal bábáskodtunk a rendezvény sikeréért. A játékvezetői teendőket most Varga László és Kállai Tibor látják el. Ezúton is köszönetemet szeretném kifejezni Ignácz Zoli bácsinak és Kati néninek az évenkénti támogatásukért – közölte Tukacs László, az emléktorna szervezője.
Ignácz Zoltán-emléktorna résztvevői:
Rozsály Pedagógus Klub
Rozsály SE
Fehérgyarmati Gimnázium
Fehérgyarmati Szakközépiskola
Méhtelek Röplabda Klub
Feláldozhatók
TIKSZE (Tunyogmatolcsi Ifjúsági Kulturális és Szociális Egyesület)
- Széles Szabolcs -