Sport

2014.12.19. 08:48

Amit jól eső érzés volt hallani

Mándok - Csoma Dezső szerint nincs mese, melózni kell, hogy a Mándok előrelépjen a tabellán.

Mándok - Csoma Dezső szerint nincs mese, melózni kell, hogy a Mándok előrelépjen a tabellán.

A mándokiak alighanem úgy vannak vele: néhány mérkőzés álmukban se jöjjön elő. A megyei első osztályú futballcsapat már a rajtot elszúrta: a második fordulóban elbukott Szatmár Unió elleni összecsapás például megrázó erejű volt. Mielőtt végleg belebetegedtek volna a történtekbe, sikeresen alkalmazták a gyógyterápiát. Mégpedig olyan győzelmekkel, amelyek kihúzták a csávából a gárdát – a Baktalórántházán aratott siker kiemelkedik az eredménysorból. A Csoma-legénység végül megkapaszkodott az élbolyban, még ha kaparni is kell majd a minél előkelőbb helyezés elérésre érdekében.

– Olykor én sem értettem mindent – merengett hangosan Csoma Dezső, a Mándok edzője. – Hazai pályán egyértelműen jobban ment a csapatnak, idegenben viszont kissé bátortalanul futballozott. Hogy miért? Jó lenne tudni... Otthon a megfelelő önbizalommal játszott a társaság, éppen ezért érthetetlen, hogy vendégként miért nyújtott ilyen visszafogott a teljesítményt. Ugyanakkor néhány ember, akinek adok a szavára a meccseinket látva azt mondta: a Mándok valóban játssza a focit, amit természetesen jól eső érzés volt hallani. A jelenlegi helyezésünket nagyban befolyásolta, hogy október derekától csaknem minimálisra csökkent az edzéslátogatottság, ami roppant bosszantó. Nem vagyok Mágus, varázsló még annyira sem. Nincs mese, melózni kell! Enélkül nincs eredmény. Ráadásul éppen ebben az időszakban betegségek, sérülések sújtottak minket, így pláne képtelenség volt gyakorolni, ami visszaütött a meccseken. Egész egyszerűen elfogytunk a szezon végére...

Kevésbé meglepő, hogy a mándokiak, miként Csoma Dezső sem törődött bele a pillanatnyi állapotba. Magyarán, a maguk részéről tavasszal átalakítanák a tabellát.

– A lényeg viszont az: ha a felkészülés során becsületesen dolgozunk, garantálom, hogy előre lépünk a tabellán –nyomatékosította a tréner. – Feltétlenül új arcokat szeretnék látni a csapatban, amit tudom, nem lesz könnyű. Virág Csaba súlyos sérülése, kiesése miatt kapusra mindenképpen szükségünk van. Aki ismer, tisztában van azzal, mindenki előtt nyitva az ajtó, senkit nem utasítok vissza. Főleg fiatal, jó hozzáállású srácokat akarok kipróbálni.

KM-KT

Mándoki mazsolák

A Mándok megyei I. osztályú csapatának mutatói

A bajnoki állás: 7. Mándok 16 8 2 6 32–20 26

Otthon: 8 5 2 1 18–10 16

Idegenben: 8 3 – 5 14–10 9

A házi góllövőlista: 7 gól: Dascal L. 6 gól: Zsidó L. 5 gól: Dancs A. 4 gól: Galambos L., Szabó T. 3 gól: Szilágyi R. 2 gól: Nikita V. 1 gól: Zhoffcsak V.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!