Sport

2015.07.07. 18:32

Tizenhárom évesen a felnőttek dobogóján

<p style="text-align: left;">Nyíregyháza - Závaczki Bálint remekelt a balatonudvari bajnokság harmadik napján.

Nyíregyháza - Závaczki Bálint remekelt a balatonudvari bajnokság harmadik napján.

Ismét remek teljesítménnyel rukkolt ki Závaczki Bálint, az ifjú nyíregyházi golfozó. Az elmúlt hét végén a balatonudvari a Royal Balaton Golf klub adott otthont az ötvenötödik felnőtt amatőr bajnokságnak, amelyen hatvankilencen indultak, köztük a magyar junior válogatott tagjai. A három napos versenyen a pálya nehézsége mellett a kánikulával az is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek. A találkozó második napján az addig a dobogós helyezéseken állók sorra hibáztak, Balint pedig együttállásban a hatodik helyen várta a zárónapi ütéseket.

Irány az ausztriai verseny

Bálint nem elégedett meg ezzel. A sok, sikert hozó verseny rutinjával felvértezve kitett magáért, és végül a dobogó második fokára állhatott. A győzelmet a címvédő Simmes Alexander szerezte meg, a harmadik helyen a három évvel ezelőtti bajnok, Szeberényi Máté végzett.

Bálint mindössze tizenhárom esztendősen végzett a második helyen, ami párját ritkító a hazai felnőtt bajnokságok történetében.

Sok pihenője most sem marad a nyíregyházi tehetségnek, hiszen következik az osztrák junior bajnokság soros köre, ahol a tizennégy évesek mezőnyében szintén dobogós helyezést szeretne elérni.

- KM-ML -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!