Sport

2015.10.08. 12:33

Megmutatta, miként kell versenyt nyerni

Nyíregyháza - Kovács Imre edzőként tért vissza Nyíregyházára és hozzájárult a debreceni régiós versenyen aratott sikerekhez.

Nyíregyháza - Kovács Imre edzőként tért vissza Nyíregyházára és hozzájárult a debreceni régiós versenyen aratott sikerekhez.

A sportág nyíregyházi berkein belül senkinek nem kell bemutatni Kovács Imrét. A korábbi többszörös korosztályos bajnok és válogatott játékos hosszabb, a stuttgarti akadémiát valamint a soproni játékoséveket érintő kitérő után szeptemberben a Nyíregyházi Főiskolán kezdte meg az edzői szakot, és tanulmányai mellett továbbra is meghatározó helyet foglal el a tenisz. Emellett szívesen átadja tapasztalatait a tehetséges helyi fiataloknak.

A jövőben Kovács Imre segíti többek között Hegymegi Bálint felkészülését, és a közös munka első gyümölcseként a Tenisz Park SE titánja a Debrecenben rendezett régiós versenyen, a DUSE-kupán az F14-es versenyszámban a harmadik helyen végzett. Ha már ott volt, a 19 éves mester a felnőttek között próbált szerencsét, és Kovács Imre nem talált legyőzőre, megnyerte a maga viadalát.

A Tenisz Park SE versenyzői összességében nagyon jól szerepeltek, a jelzett F14-es korosztályban is nyíregyházi siker született Toma Henrik révén, csakúgy, mint a 16 esztendősök között, ahol Becser Dominik végzett az élen. Dominik még bőven beférne a 14 évesek közé, de az idősebbek között keresi a kihívásokat, csakúgy, mint a kilencedik születésnapja előtt álló Juhász Bence, aki az F12-ben indult, és szerzett bronzérmet.

A lányoknál a Zöldi-testvérek is kitettek magukért: Aliz a 12 évesek között az első, míg nővére, Martina a 14 esztendősek kategóriájában a harmadik helyen végzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!