Sport

2015.12.30. 08:59

Mit tesz egy kis önbizalom!

Mátészalka - A Mátészalkai MTK nem esett pánikba a rossz bajnoki rajt után, immár a sikeres folytatásra is jelentős esély kínálkozik.

Mátészalka - A Mátészalkai MTK nem esett pánikba a rossz bajnoki rajt után, immár a sikeres folytatásra is jelentős esély kínálkozik.

Bákonyi Györgyre nem lehet ráhúzni a vízes lepedőt. Érdemei ugyanis elvitathatatlanok. A tréner irányításával harcolta ki a feljutás a Mátészalkai MTK, amely mindeközben a Magyar Kupában is domborított – az országos főtáblára is felverekedte magát, sőt, a felettébb kalandos és emlékezetes somogyi túrán idegenben ütötte ki a Babócsát. Az már a szakvezető külön balszerencséje, hogy a bajnoki rajt rosszul sült el: a zsinórban elbukott négy találkozót követően Siska Attila állt csatasorba, illetve ült le a kispadra.

Nos, innentől kisebbfajta csodát produkáltak a szatmáriak. Akadt hat összecsapást felölelő veretlenségi sorozat, aminek látványos hatása tabellán is jelentkezett.

– Először is kemény naptári éve volt a csapatnak: előbb megnyerte a megye kettes bajnokságot, és a jó Magyar Kupa szereplés miatt tulajdonképpen pihenő nélkül indult el az első osztályban – mélyedt el a részletekben Siska Attila, a Mátészalkai MTK trénere. – Lehet, ez is közrejátszott a gyengébb őszi kezdésben. A negyedik forduló után vettem át a csapatot, és azt szeretném, ha a közvélemény tudná, Bákonyi György remek munkát végezett, az edzőváltás után is sokat segített nekem a háttérből. A legfontosabb teendőm az volt, hogy önbizalmat csepegtessek a fiúkba, szerencsére, nagyon jó mentalitású labdarúgókat ismertem meg, akikkel öröm volt együtt dolgozni. Számukra és számomra ez a közösen letudott tizenegy mérkőzés maximálisan vállalható. Az eredményeknek hála hétről hétre jobb lett a hangulat, nekem pedig rendkívül sokat jelentett a mátészalkai klub vezetőinek bizalma.

Nem véletlen, hogy Siska Attila nem tervez palotaforradalmat. A bizonyított haderőre kíván támaszkodni tavasszal.

– Nagy vándorlás aligha lesz a játékoskeretben, én amúgy is szeretek abból főzni, ami van. Jó téli felkészülés után én a középmezőny élére várom a csapatot. Ennek esélye benne van a társaságban. Annál is inkább, mivel érzem, személyesen tapasztalom hogy a fiúkban van ambíció, ami egy edző számára a lehető legkedvezőbb, elvégre ez a fejlődés záloga.

- KM-KT -

Szalkai szikrák

A Mátészalkai MTK megyei I. osztályú csapatának őszi mutatói

A bajnoki állás: 10. Mátészalka 7 1 7 29–28 22

Otthon: 7 4 1 2 14–10 13

Idegenben: 8 3 – 5 15–18 9

A házi góllövőlista: 8 gólos: Petrohai Miklós. 4 gólos: Soltész Bence. 3 gólos: Petrohai Gergő. 2 gólos: Batizi-Pócsi Norbert, Botos Alexandru, Lyáh Artúr, Stef Adrian, Drabk Milán, Szántó Zoltán. 1 gólos: Rézműves Ferenc, Sarkadi Gergő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!