Sport

2015.12.21. 19:57

Újraélték a Szpari sikereket

Nyíregyháza - Egy-két élvonalbeli futball csapatnak idegenben is jól jönne annyi szurkoló, mint ahányan hétfő este a Hotel Centrálban kíváncsiak voltak az egykori Spartacus kedvencekre, köztük Őze Tiborra.

Nyíregyháza - Egy-két élvonalbeli futball csapatnak idegenben is jól jönne annyi szurkoló, mint ahányan hétfő este a Hotel Centrálban kíváncsiak voltak az egykori Spartacus kedvencekre, köztük Őze Tiborra. A Spartacus 1928 egyesület, vetítéssel egybekötött beszélgetésre hívta meg az 1998-ban másodosztályú bajnokságot nyert csapat tagjait. Köztük a kicsiket edző egykori gólkirály Ruszlan Csernijenko, a ma is aktív Szatke Zoli, a csapat mai menedzsmentjében dolgozó Nagy Sándor, foglalt helyet a másodedző Kovács János és a csapat vezetőedzője Őze Tibor mellett. Felidézték az első hazai gól történetét, vagy a Dunaferr elleni meccset, ahol az ellenfél játékosai között a később NBI-es bajnok csapat több tagja mérkőzött a mieinkkel. A közönség jókat derült az anekdotákon valamint a bejátszásokban felhangzó bekiabálásokon, hisz a törzsszurkolókat már hangról is ismeri a nyírségi publikum. Az évek elszálltak, de Őze Tibor legendás sapkája most is előkerült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!