Sport

2016.04.08. 16:54

MÚSZ: a KÉSZ Zrt. rendezte tartozását

Budapest - A KÉSZ Zrt. csütörtökön rendezte a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) szembeni tartozását.

Budapest - A KÉSZ Zrt. csütörtökön rendezte a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) szembeni tartozását.

A MÚSZ péntek délelőtti tájékoztatása szerint a cég negyedik éve nem teljesítette szponzori kötelességvállalását, a délutáni szövetségi közleményben viszont már az szerepel, hogy a KÉSZ Zrt. csütörtökön "a bírósági ítéletben foglaltaknak megfelelően átutalta az ezidáig esedékes, tetemes összegű tartozását".

A MÚSZ pénteki közleményében kifejtette, hogy 2013-ban - miután Magyarország elnyerte a 2021-es vizes világbajnokság szervezésének jogát - kötött szerződést a KÉSZ Zrt.-vel, a megállapodás négy évre szólt, amely kiegészült azzal is, hogy a cég az a vb szervezőbizottságának tevékenységét annak indulásakor egyszeri összeggel támogatja. A MÚSZ vezetése a többszöri sikertelen felszólítás után bírósághoz fordult, amely első-, majd másodfokon arra kötelezte a KÉSZ Zrt-t, hogy a szövetség egyértelműen bizonyított teljesítésének ellenértékét egyenlítse ki - írta a MÚSZ.

A KÉSZ Csoport csütörtökön jelentette be, hogy visszavonja támogatását a MÚSZ-tól, mert megítélése szerint a Kiss László - időközben lemondott szövetségi kapitány - személye körüli botránnyal a szervezet elveszítette feddhetetlenségét. A vállalat ugyanakkor Hosszú Katinkát a jövőben is szponzorálni akarja.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!