Sport

2017.02.09. 14:12

Női kosárlabda Euroliga - Soproni vereség Salamancában

Budapest/Salamanca - A Sopron simán kikapott a Salamanca vendégeként szerdán a női kosárlabda Euroliga 12. fordulójában.

Budapest/Salamanca - A Sopron simán kikapott a Salamanca vendégeként szerdán a női kosárlabda Euroliga 12. fordulójában.

Eredmény (az európai szövetség honlapjáról):

12. forduló, B csoport:

Salamanca (spanyol)-Uniqa Sopron 84-67 (22-17, 26-17, 25-13, 11-20)

a magyar csapat legjobb dobói: Turner, Johnson, Krnjic 15-15

A magyar bajnok 4/7-es győzelmi mérleggel, a tabella hatodik helyén várta az összecsapást, míg az ellenfél hat sikere mellett ötször kapott ki, így a B csoport harmadik helyén állt. December elején Sterbenz László együttese hazai pályán 78-69-re legyőzte spanyol riválisát.

A soproniak 2009 óta kellemes emlékekkel utazhattak Salamancába, ugyanis akkor ott vívták fennállásuk mindmáig egyetlen Euroliga négyes döntőjét.

A szerdai mérkőzésen kétszer, 8-6-ra és 12-11-re vezetett a magyar együttes, ezt követően, az első negyed közepénél a hazaiak a korábban a Sopronban is kosarazó, végül 23 pontot szerző szerb Jelena Milovanovic vezérletével állva hagyták ellenfelüket, és a félidőig 14 pontos előnyhöz jutottak.

A folytatásban sem változott a játék képe, az utolsó negyedig - amikor a Salamanca cseréi is több lehetőséget kaptak - végig a hazaiak irányítottak, és magabiztosan nyertek.

A Sopron egy hét múlva a török Hatayt fogadja.

A csoportkör végén az első négy továbbjut a negyeddöntőbe, az ötödik és hatodik az Európa Kupában folytatja, az utolsó két együttes pedig befejezi szereplését.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!