Sport

2017.06.26. 12:38

Megszületett az utolsó gólja is

Balkány - Igor Bogdanovics szép emlékekkel búcsúzik, nemcsak Balkánytól, hanem futballista karrierjétől is.

Balkány - Igor Bogdanovics szép emlékekkel búcsúzik, nemcsak Balkánytól, hanem futballista karrierjétől is.

Nemcsak az egymást követő két évben szerzett bajnoki címnek örülhettek Balkányban, hanem 2015-2016-ban, illetve a június elején befejeződött bajnokságban is ebből a csapatból került ki a gólkirály. Igor Bogdanovics előbb a megyei II. osztályban zárt az élen 49 találattal, majd a megye egy trónjára is felülhetett 28 góllal. Jó, jó ezek alsóbb osztályok, de volt már a pályafutásának hasonlóan sikeres időszaka?

– Úgy igazoltam 2002-ben a Vojvodinától a Crvena zvezdához, hogy huszonkilenc találattal gólkirály lettem a szerb élvonalban – emlékezett a 42 éves Igor Bogdanovics. – Előtte egy ázsiai turnén ötször szerepeltem a szerb válogatottban is, a bosnyákok ellen gólt is szereztem. Nem lehet megunni a gólszerzést, annak a mámora pedig mindig magával ragad. Nemrégiben épp egy ismerősöm mondta, hogy látott futballozni a balkányi csapatban, és ugyanúgy tudok örülni a góljaimnak, mint amikor a magyar élvonalban szereztem azokat. Mit tegyek, a mai napig elfog az a leírhatatlan érzés, amikor beveszem az ellenfelek kapuját.

Márpedig a legutóbbi megyei I. osztályú bajnokságban csak egyetlen csapat volt, amelynek nem tudta bevenni a kapuját. Tudja az érintett, hogy kiét? Illetve az internetes enciklopédia szerint Igor Bogdanovics felnőtt bajnoki mérkőzéseken 274 gólt szerzett. Mekkora lehet ez a szám a kupa- és egyéb díjmérkőzésekkel együtt?

– Hűha, fogós kérdés, hogy ki ellen nem voltam eredményes. Talán a Mándok? – kérdez vissza a gólgyáros, de nem talált, mert az ősszel 1–0-ra megnyert mándoki meccsen valóban nem ő szerezte a gólt, viszont a hazai 5–2 alkalmával a gólkirály érte el az ötödik balkányi találatot. A Nagyhalász viszont oda-vissza megúszta a Bogdanovics-gól nélkül. – Tényleg, otthon egy egyes döntetlent játszottunk a Halásszal, idegenben pedig kettő egyre nyertünk, de ezeken a meccseken nem találtam a kapuba. Sebaj, így is éppen eleget szereztem, a két év alatt pedig különösen. Ráadásul ezidő alatt csak egyszer, az utolsó, baktalórántházi bajnokin szenvedtünk vereséget, előtte zsinórban ötvenhét bajnoki mérkőzésen őriztük a veretlenségünket. És hogy mennyi gólt szereztem pályafutásom során? Valahol háromszázötven és négyszáz között lehet ez a szám.

Mivel a bajnoki cím ellenére a balkányiak nem vállalták a magasabb osztályú indulást, vagy legalább azt, hogy osztályozón keresztül megmérkőzzenek az NB III-ért, ezért adva lenne a lehetőség, hogy a nagyhalásziak elleni mulasztását is pótolja a játékos. Ősszel és tavasszal kettőzött erővel fog ellenük pályára lépni?

– Nem, mert eljött a pillanat, hogy nyilvánosan is tegyek egy bejelentést – vett egy nagy levegőt Igor Bogdanovics. – Úgy döntöttem, hogy befejezem a pályafutásomat. Az NB III-ból a megyei első osztályba kiesett Hajdúböszörménytől kaptam edzői felkérést, és ezt kihasználva, elkezdem építeni a futball utáni karrieremet. Voltam már játékos-edző Böszörményben, és a vezetők kérték, hogy váltsuk ki most is a játékengedélyemet, de úgy vagyok vele, szeretnék már csak az edzősködésre koncentrálni. Nehéz döntés volt, sok álmatlan éjszakát okozott, de végül meghoztam.

Akkor a Magyar Kupa megyei döntőjéban, a Baktalórántháza ellen szerzett gól volt az utolsó Bogdanovics-találat?

– Igen, és azokban a napokban már tartottak a tárgyalások, így sejtettem, hogy az lesz az utolsó tétmérkőzésem – felelte Igor Bogdanovics. – Miközben a csapatot hajtotta a visszavágás vágya, hiszen az utolsó bajnoki fordulóban éppen a Baktalórántházától kaptunk ki, engem más is motivált, hiszen szerettem volna góllal búcsúzni. Végül a negyedik gól volt az enyém. Visszavonhatatlanul az utolsó. Balkányban nehezen fogadták el a döntésemet, de mivel szeptemberben negyvenhárom éves leszek, fel lehettek rá készülve, hogy előbb-utóbb eljön ez a pillanat. Mindenesetre ebben a két évben remek kapcsolatot alakítottam ki a játékostársakkal, a vezetőkkel és legfőképpen a szurkolókkal, bátran egymás szemébe tudunk majd nézni a jövőben is. Szurkolok a csapatnak, és talán dolgozunk majd még együtt, közösen.

Pályaív

Igor Bogdanovics pályafutásának állomásai: Fk Kabel (szerb, 1991-1992), FK Budocsnoszt Valjevo (szerb, 1992-1993), FK Vojvodina (szerb, 1993-1994 és 1999-2002), FK Borac Csacsak (szerb, 1994-1995), FK Zemun (szerb, 1995-1997), Liteksz Lovecs (bolgár, 1997-1999), Crvena zvezda (szerb, 2002-2004), Debreceni VSC (2004-2006 és 2006-2008), Genclerbirligi (török, 2006), Bp. Honvéd (2007), Győri ETo FC (2008), Nyíregyháza Spartacus (2009), Haladás (2009-2010), Hajdúböszörményi TE (2010-2015), Balkány SE (2015-2017)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!