Sport

2017.07.16. 08:24

Ebben sem volt hiba: vár Ausztrália!

Nyíregyháza - Villám Lilla bemutatkozott, a magyar válogatott pedig bejutott a négyes döntőbe.

Nyíregyháza - Villám Lilla bemutatkozott, a magyar válogatott pedig bejutott a négyes döntőbe.

A magyar női röplabda válogatott nem végez félmunkát: a World Grand Prix harmadik vonalának venezuelai csoportkörében is azon iparkodik, ne ejtsen pacát tengerentúli szereplésén. A hölgyek azzal a lendülettel folytatták, ahol Mexikóban abbahagyták. Olyannyira, hogy a caracasi (a feszült belpolitikai helyzet miatt biztonsági okokból a főváros egyik üdülőövezetének számító peremkerületbe dugták el a résztvevő csapatokat...) torna nyitónapján, péntek éjszaka éppen a közép-amerikai együttest páholták el (3:0) - ismét. Másodszor, hisz alig több, mint egy hete, az akkor házigazda mexikóiakat már legyűrték egyszer a mieink. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a hosszú túra során először a Fatum-Nyíregyháza ütőjátékosa, Villám Lilla is lehetőséget kapott.

A nemzeti együttes pedig a szombati folytatásban sem lassított, ötödik fellépését is megnyerte. Ezúttal Algériával szemben diadalmaskodott (3:0), tehát változatlanul hibátlanul menetel, egyben az is eldőlt, hogy a Venezuela elleni (magyar idő szerint hétfő hajnali...) összecsapás eredményétől függetlenül bejutott a négyes döntőbe. A végső csatározásnak Ausztrália ad otthont egy hét múlva. Szó se róla, világot látnak a lányok...

KM-KT

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!