Sport

2017.07.07. 09:08

Kisvárda Master Good - Feledhetetlen évek és élmények

Kisvárda - Fodor András életének lezárult egy meghatározó korszaka, a futballista Kisvárdáról Sényőre igazolt.

Kisvárda - Fodor András életének lezárult egy meghatározó korszaka, a futballista Kisvárdáról Sényőre igazolt.

Ami sokáig elképzelhetetlen volt, az megtörtént: Fodor András távozott Kisvárdáról. A szülővárosa csapatában egyvégtében hét esztendőt lehúzó, fiatalon a Ferencvárosban is nevelkedett, majd a tuzséri NB II-es csapatban is megfordult futballista a csapat évzáróján megindítóan beszélt a mögötte hagyott időszakról. Most, hogy immár a megyei I. osztályú Sényő játékosának vallhatja magát, lezárhatja magában a Kisvárdán töltött éveket.

– Nagyon szép hét év volt, sosem feledem – kezdte Fodor András. – Megyei első osztályú volt a csapat, amikor Tuzsérról Kisvárdába igazoltam, és az NB II-ben szerzett bronzéremmel búcsúzom. A megye egyben egy, az NB III-ban három bajnoki címet ünnepelhettem, az utolsó évben én voltam az egyedüli kisvárdai a csapatban. De eljött a búcsú ideje, ugyanis civil munkahelyemet, a tűzoltóságot nem szerettem volna otthagyni, és egyre nehezebben volt összeegyeztethető a munka az ilyen szintű futballal, az edzésekkel, a meccsekkel, a sok utazással. Ugyanakkor csak köszönettel tartozom a feletteseimnek és a kollégáimnak, hiszen mindig a csapat programjához igazították a munkahelyi beosztásomat.

A futballista sok szépet megélt a kisvárdai csapatban. Mely élmények kívánkoznak az élre?

– A második NB III-as bajnoki címünk után sikerrel megvívott Szeged elleni osztályozó, aztán amikor kiestünk az NB III-ba, egyből sikerült visszajutnunk, miközben a kupában is meneteltünk, bejutottunk a legjobb nyolc közé – feleli a harminc esztendős játékos. – A másodosztályban tavaly negyedikek, idén harmadikok lettünk, örülök neki, hogy végül éremmel a nyakamban tudtam elbúcsúzni Várdától.

Ilyenkor azért nyilván azt is mérlegeli az ember, hogy mit köszönhet szeretett csapatának, és hogyan sikerült azt visszaadni.

– Nagyon fiatalon kerültem Várdára, mint mondtam, az akkor még megye egyes csapatba – sorolja a futballista. – Végigjártam a szamárlétrát, harminc évesen pedig már sok mindent másként látok, mint az elején. A szurkolókkal mindig is jó voltam a kapcsolatom, sosem felejtem el nekik azt a szeretetet, amit tőlük kaptam. Talán nem szerénytelenség azt állítani, van némi szerepem abban a menetelésben, amin átment a csapat. 2014 telén csábított a Nyíregyháza Spartacus, amely akkor már az NB I kapujában állt. Végül úgy alakult, hogy nem mentem, amit utólag már nem bánok, hiszen a szurkolóktól sehol nem kaptam volna olyan megbecsülést, mint Várdán. Ezt igyekszem majd viszonozni, mert szeretnék utánpótlásedzőként dolgozni Kisvárdán. Már az idén szeretnék beiratkozni az ehhez szükséges tanfolyamra.

Kezdődik az élet egy egy új szakasza, újfent a megyei I. osztályban. Ugyanakkor ismerve a sényői terveket, nem zárható ki, hogy hamarosan újra feljebb vezet az útja a ballábas futballistának, akinek a magánéletében örömteli esemény várható.

– Bajnoki címet várnak tőlünk Sényőn – így Fodor András. – Ezt kimondani könnyű, de megküzdeni már nehezebb érte. Tapasztalatból mondhatom, hiszen Kisvárdán azért volt részem sikerekben. Más szempontból is nagy változás előtt áll az életem, hiszen a feleségemmel, Rékával augusztus elejére várjuk kisfiunk, Marcell érkezését. Ha minden jól megy, a megy egybe apaként térhetek vissza.

Hetvenhat meccs, hat gól

Az egyedüli játékos Fodor András, aki a kisvárdai csapat utóbbi három NB II-es évében, 2013-2014-ben, 2015-2016-ban és 2016-2017-ben is szóhoz jutott. Előbb 28 meccs (2482 játékperccel), aztán 25 (1724 perc), végül 23 (1085 perc) lehetőség jutott neki. Az NB II-ben hat gólt szerzett, nyolc sárga és egy piros lapot kapott, utóbbi után, vagyis 2016 tavaszán, a Soroksár elleni hazai meccset (2–3) követően már nem mindig jutott neki főszerep. A megyei I. osztályban 2011-ben, az NB III-ban 2012-ben, 2013-ban és 2015-ben ünnepelt bajnoki címet a csapattal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!