Sport

2017.12.02. 09:44

Győzelemmel kezdené a Szpari a tavaszi szezont

Nyíregyháza - Vasárnap a Budafok ellen játszik az idén utoljára itthon a nyíregyházi együttes.

Nyíregyháza - Vasárnap a Budafok ellen játszik az idén utoljára itthon a nyíregyházi együttes.

Ebben az esztendőben még két bajnoki vár a Spartacus focistáira. Mivel mindkét mérkőzést tavaszról hozták előre, az ellenfelekkel ebben a szezonban már találkoztak a nyíregyháziak. Vasárnap délután (15 órától) az a Budafok vizitál a Városi Stadionban, amelyet a nyitókörben Dragóner Filip és Csilus Tamás góljaival győzött le idegenben a Szpari. Akkor még Prukner László ült a budafokiak kispadján, akit Tóth Bálint váltott.

Erősödött az ellenfél

A budafokiak 18 ponttal állnak a 17. helyen. Idegenben egyszer nyertek (Dorogon), négyszer ikszeltek (Mosonmagyaróvár, Zalaegerszeg, Siófok és Vác), legutóbb Budaörsön kaptak ki 2–1-re. Az egykor a Szpariban is játszó Pölöskey Péterék is érintettek voltak szerdán a Magyar Kupában, a vendég Loki búcsúztatta (0–3) őket. A házigazda Szpari a győri vereséggel szintén kiesett a kupából.

Lucsánszky Tamás együttese győzelem esetén akár a harmadik helyre is ugorhat a tabellán, ehhez az kell, hogy az előtte álló Békéscsaba és Cegléd se tudjon nyerni idegenben.

– A nyitányon valóban nyertünk Budafokon, ám azóta kiegyenesedett a csapat, minőségi játékosokkal erősödött, más ellenfél lett. Ezzel együtt természetesen nyerési eséllyel szeretnénk nekivágni a mérkőzésnek. Győzelemmel akarunk búcsúzni szurkolóinktól az idei utolsó hazai találkozón, illetve három ponttal kezdeni a tavaszi szezont.

– A hétközi kupameccset és az utazást kompenzálnunk kell, remélhetőleg sikerült is. Bízom benne, hogy emiatt nem kerülünk hátrányba. A korábbi sérültek közül Rudolf Geri már a kupameccsen visszatért és Rubus Tamás is meggyógyult – így Lucsánszky Tamás. Forró Gyulát csütörtökön megműtötték, a térdében levált porcdarabot eltávolították. A védő szerint jól sikerült a műtét és bízik benne, hogy az alapozást már a társaival kezdheti.

KM-ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!