Leckét adott a kínaiaknak

Nagykálló - Az egyéni világbajnok tanítvánnyal rendelkező pingpongedző nemrégiben szűkebb hazájában, Nagykállóban járt. Interjú Karsai Ferenc asztalitenisz-edzővel.

Megyebeli kötődése van annak az edzőnek, akinek tanítványa az utolsó nem kínai egyéni világbajnok a sportágban. Karsai Ferenc Nyíregyházán kezdett játszani és Nagykállóban érettségizett – az ötvenéves osztálytalálkozóra hazatérve beszélgettünk vele.

Milyen időközönként sikerül hazalátogatnia?

Magyarországon sokat tartózkodom, elsősorban Kiskunfélegyházán, ahol még klubelnökként tevékenykedem, ott szervezek nyári edzőtábort és ott van lakásom is – felelte Karsai Ferenc. – Nagykállóba már csak különleges események miatt látogatok, ilyen volt a mostani érettségi találkozó is.

De maga a pingpongkarrier azért innen indult?

Igen, Nagykállóban lett belőlem NB I.-es játékos, de Nyíregyházán kezdtem játszani 1962-ben, az Előrében. 1966-ban már ifjúsági Európa-bajnokságon vettem részt, a korosztályos válogatottba a nyíregyházi csapatból kerültem be. A nagykállói időszakom után Ceglédre kerültem, ahol 1986-ig szintén az élvonalban szerepeltem, majd Kiskunfélegyháza volt a következő állomás. Párosban kétszer játszhattam országos döntőt, aztán az edzői szakma felé fordultam, ennek kapcsán kerültem Ausztriába, de előtte Kiskunfélegyházán voltam a bajnokcsapat edzője, Cegléden pedig négyszeres bronz­érmes gárdát dirigáltam.

Aztán megkezdődött a nagy ingázás Ausztria, Magyarország és újabb országok között.

Ausztriában egy utánpótlásközpontot vezettem, majd visszatértem Félegyházára, ahol kétszer is bejutottunk a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában. Innen vezetett az utam az osztrák válogatotthoz, amelyet húsz éven át irányítottam. Werner Schla­ger személyében Európa- és világbajnok játékost sikerült kinevelnem, a csapattal pedig az olimpián a legjobb négy közé jutottunk. A játékosaim összesen huszonöt érmet nyertek az Európa-bajnokságokon, ilyen hagyatékkal mentem el nyugdíjba. De jöttek az újabb ajánlatok, előbb Kanadának lettem egy évig a szövetségi kapitánya, most pedig a belga válogatottnál dolgozom hasonló pozícióban. Amikor a belgákat átvettem, a harminchatodik helyen álltak a világranglistán, most a tizennegyedikek vagyunk. Cedric Nuytinck a legjobb játékosunk, ő a kétszázötvenedik helyről a legjobb hetven közé kapaszkodott fel. Jelenleg tehát velük együtt járom a világot, így maradtam benne a sportág vérkeringésében hatvannyolc évesen.

Azt azért ne hallgassuk el, hogy leghíresebb tanítványa, Werner Schlager azóta is az utolsó európai országból kikerült világbajnok.

Pontosítanék, ő az utolsó nem kínai egyéni világbajnok. Ez nem tegnap történt, hanem 2003-ban, tehát idestova tizennégy éve mondhatjuk el ezt magunkról. A mai napig jó a kapcsolatom Wernerrel, igaz már külön utakon járunk, ő belevágott egy akadémia üzemeltetésébe, amiben nem vettem részt.

Ki volt a legkedvesebb magyar tanítványa?

Harczi Zsolt. Ő Kiskunfél­egyházán volt a játékosom, a visszavonulása után pedig szövetségi kapitányként dolgozott. De a Bajnokok Ligájában harmadik helyen végzett teljes félegyházi csapat közel állt a szívemhez.

Hogyan jellemezné a sportág férfi vonalának jelenlegi helyzetét?

Struktúraváltozás történt az itthoni pingpongéletben, mindenki a pénzt keresi benne. Éppen ezért a játékosok közül sokan edzenek kint Németországban, és keveset tartózkodnak itthon. Ez olyan szempontból baj, hogy nem itthon neveljük ki a tehetségeinket, és nincsenek szem előtt, de az ő fejlődésüket kétségtelenül szolgálja. Van három ügyes srác, és büszkén mondhatom, hogy a jelenlegi legjobb magyar játékos szabolcsi, pontosabban nyírbátori. Majoros Bencének jósolom a legnagyobb jövőt, az ő játékát nemrégiben Magdeburgban, a német nemzetközi bajnokságon csodálhattam meg, amikor legyőzte a legjobb afrikai pingpongost, a nigériai Quadri Arunát. Hihetetlen jó keze van. Kicsit üröm az örömben, hogy belga edzőként az őszi csapat Európa-bajnokságon kétszer is megvertük a magyarokat, akik között Majoros is helyet kapott.

A pingpongra azt mondják, hogy kortalan sport. Az edzősködés is az?

Hatvannyolc évesen is rengeteget dolgozom, jól bírom magam, nem tűztem ki magamnak határidőt, hogy meddig is szeretnék edzősködni. Jelenleg nem gondolkodom azon, hogy abbahagyjam, mert ez az életem. Még mindig az asztalnál dolgozom, nemcsak kívülről osztom az észt.

Lenne magyar szövetségi kapitány?

Korábban lehettem volna, de nem akartam elvállalni, mert sok negatív élményem van a honi közegből, így jobbnak láttam, ha távol tartom magam attól a pozíciótól.

Osztálytárs mint segítő

Karsai Ferencnek annak idején erőnléti edzőként volt segítségére az osztrák válogatottnál Schreiber József, aki osztálytársa volt a nagykállói gimnáziumban a jeles pingpongedzőnek.

A több sportágba is belekóstolt Schreiber József kosárlabdaedzőként az élvonalban is kipróbálta magát, jelenleg pedig a Nyíregyházi Sportcentrum U16-os fiúcsapatát irányítja.

KM-BT