Sport

2018.03.22. 11:59

Alonso szerint jó úton halad a csapata

A Toro Rossót egyenesen a meglepetésgyanús formációk közé sorolják a szakértők.

A Toro Rossót egyenesen a meglepetésgyanús formációk közé sorolják a szakértők.

Fernando Alonso és a McLaren megszabadult az utóbbi három évben agyonszidott Hondától: a brit csapat fennállása során először Renaulta-ra váltott, míg a japánok átigazoltak a kisebbik Red Bull-csapathoz, a Toro Rossóhoz. Az évad egyik nagy meglepetése lehet, hogy melyikük járt jobban…

Cseberből vederbe

Egyelőre úgy tűnik, hogy Alonso rossz lóra tett azzal, hogy kihisztizte a szakítást: a rossznyelvek szerint a McLaren munkatársai már az MCL33 első bejáratása során meghökkenve nyugtázták, hogy bizony többet reméltek a Renault-tól. A felkészülési időszak alapján úgy tűnik, hogy cseberből vederbe kerültek: hiába szajkózták három éven át, hogy a McLarennek csupán egy picivel jobb motorra lenne szüksége.

– A McLaren a történelem második legjobb F1-es csapata, a Renault az egyik legjobb motorgyártó és komoly ambícióink vannak. Miért kellene attól tartanom, hogy kudarcot vallunk? Szerintem jó úton haladunk és minden esélyünk megvan arra, hogy a mezőny végéről a topcsapatok közé kerüljünk, ahol győzelmekért harcolhatunk – nyilatkozta szokásos optimizmusával a kétszeres világbajnok Alonso, aki a királykategóriával párhuzamosan a megbízhatósági-vb-n (WEC) is indul majd a Toyota színeiben.

Óvatosan bizakodnak

Míg a McLaren szénája nem állt túl jól a tesztek során, addig a Hondával szövetséges Toro Rossót egyenesen a meglepetésgyanús formációk közé sorolják a szakértők. Míg a közvélemény arra számít, hogy a japánokkal a kisebbik Red Bull formáció a McLaren-Renault előtt lesz, addig a gárdánál óvatosan bizakodóak, de azt a versenyzők is elismerték, hogy ígéretesnek tartják a helyzetet.

Komoly becsvágy fűti

Mindkét gárda célja a középmezőny legfelső régiója, ami valóban nem ígérkezik könnyűnek: a Force India az utóbbi két évben rendre ott volt a három nagycsapat mögött, a Haas-Ferrari a gyári Ferrarinál is jobb köridőt produkált a tesztelésen és a Renault is jóval ígéretesebbnek tűnik, mint tavaly.

Komoly becsvágy fűti a Williams-t és a Saubert is: előbbiek azt szeretnék bizonyítani, hogy nem döntöttek rosszul azzal, hogy Robert Kubica helyett Szergej Szirotkint választották, a svájciaknál pedig az aktuális Ferrari-hajtáslánctól, valamint a biztos pénzügyi alapoktól várják az előrelépést.

- Mészáros Sándor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!