Sport

2018.05.04. 10:58

Kék Cápák - Ami előny, azt ki kell tudni használni

Nyíregyháza - Az itthon megszerzett előny birtokában utazik vasárnap a Vasas otthonába a Blue Sharks.

Nyíregyháza - Az itthon megszerzett előny birtokában utazik vasárnap a Vasas otthonába a Blue Sharks.

Valaminek történnie kellett a nagyszünetben az öltözőben. Merthogy egy teljesen más Nyíregyháza Blue Sharks jött vissza a pályára a Vasas Akadémia elleni negyeddöntő második félidejére, a harmadik negyedben több mint dupla annyi pontot szerzett, mint az első kettőben összesen, és a maga javára fordította a mérkőzést. Így aztán az NB I B csoportos nyíregyházi csapat előnyt szerzett a vasárnapi folytatásra.

– Örülök annak, hogy volt foganatja az öltözőben elmondottaknak – így Sitku Ernő, a Kék Cápák szakmai igazgatója. – Úgy vélem, hogy jobb csapat vagyunk, de küzdeni is kell ahhoz, hogy ezt érvényre is tudjuk juttatni, ezt tettük szóvá. Nemcsak a pontokat tekintve, hanem a lepattanózásban is vesztésre álltunk, a nagyszünetig mindössze öt hárompontost dobtunk rá, ami egy olyan csapattól, amely tele van jó tripladobókkal, édeskevés. A második félidőre aztán sok minden megváltozott, de így is voltak hullámvölgyeink.

Nagyjából az is bejött, amire a meccs előtt számított a szakmai igazgató, hogy a juniorok fáradtsága miatt a fiatalok közül Fazekas Csaba lehet a nyerőember.

– Fazekas Csaba a kvalitásaihoz méltó teljesítményt nyújtott, bízunk benne, hogy tartani tudja ezt a szintet – így Sitku Ernő. – A kispadról beszállók közül nemcsak ő, hanem Czinger Zoltán is remekelt, őt egész egyszerűen meg kell találnunk a palánk alatt, mert a magasságából rejlő előnyüket vétek nem kihasználnunk.

Most már csak az a kérdés, hogy a csütörtöki teljesítmény elég lehet-e vasárnap, Pasaréten ahhoz, hogy a második győzelem megszerzésével pontot tegyen a Blue Sharks a párharc végére.

– Ezt nem lehet előre megmondani, a rájátszásnak egyébként is jellemzője, hogy nem számít a különbség, az Euroligából is tudnék példát mondani, hogy az előzőleg simán legyőzött csapat is képes volt a feltámadásra. Természetesen azon leszünk, hogy nyerjünk vasárnap is, de ahhoz úgy kell küzdenünk, ahogy a második félidőben tettük – vélekedett Sitku Ernő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!