Sport

2018.06.10. 17:24

Érdi Mária ezüstérmes a vitorlázó világkupa-döntőben

Budapest - Érdi Mária ezüstérmet nyert Laser Radialban a vitorlázók olimpiai hajóosztályainak világkupa-döntőjében.

Budapest - Érdi Mária ezüstérmet nyert Laser Radialban a vitorlázók olimpiai hajóosztályainak világkupa-döntőjében.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a Marseille-ben rendezett viadalon Érdi két futamot is megnyert, majd a vasárnapi éremfutamon is nagyszerűen hajózott, a második helyen ért célba, így összetettben is második lett.

A verseny másik magyar egysége, a 470-esek között szerepelt Gyapjas Balázs, Gyapjas Zsombor kettős először indult vk-döntőben, ennek ellenére remekül versenyzett. A testvérpár futamgyőzelmet is aratott, végül pedig az előkelő 12. pozíciót érte el.

"A mostani verseny alapján joggal reménykedhetünk abban, hogy a magyar versenyzők elérik a céljukat és megszerzik az olimpiai induláshoz szükséges kvótát. Erre a dániai Aarhusban sorra kerülő világbajnokságon lesz először lehetőség, amit július 30. és augusztus 12. között rendeznek majd" - fogalmazott Holczhauser András főtitkár a szövetség hírlevelében.

Hozzátette, hogy bár Marseille-ben nem szerepelt, az eddigi világkupa-fordulókon elért eredményeik alapján Vadnai Benjamin és Jonatán (Laser Standard) is indulhatott volna, ők azonban lemondták a részvételt, mert a verseny nem illett bele a vb-felkészülésükbe. Szintén nem állt rajthoz a finnes Berecz Zsombor, aki már felépült kéztöréséből és Splitben készül a világbajnokságra.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!