Sport

2018.06.17. 19:55

Kamion Eb - Kiss Norbert harmadik a vasárnapi zárófutamon a Hungaroringen

Mogyoród - A harmadik helyen ért célba a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes pilótája a gyorsasági kamion Eb magyarországi versenyhétvégéjének vasárnapi zárófutamán.

Mogyoród - A harmadik helyen ért célba a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes pilótája a gyorsasági kamion Eb magyarországi versenyhétvégéjének vasárnapi zárófutamán.

Kiss szombaton, a hétvége első két versenyén előbb a második, majd az ötödik volt. A 33 éves szombathelyi versenyző a vasárnap kora délutáni negyedik helyezése, és a fordított rajtrács szabálya miatt a hétvége utolsó futamán az ötödik rajtkockából indult, s a 11 körös futam első körében máris két pozíciót javított.

Ezt követően azonban az élen száguldó René Reinert és a mögötte második Sascha Lenz már nem volt "befogható" Kiss számára, akit ráadásul a címvédő cseh Adam Lacko is körökön keresztül támadott. Az utolsó három körben Kiss és Lacko nagyon közel került a vezető duóhoz, előzésre azonban már nem került sor.

"Nem vagyok teljesen elégedett a hétvégével, két hét múlva a Nürburgringen, a csapat hazai versenyén kell helyt állnunk, így mivel vannak konkrét problémák, amelyekről tudunk, egy-két nap pihenés után elkezdjük ezeket kijavítani" - nyilatkozta Kiss.

A kamion Eb idei szezonja a Nürburgring után július közepén a Slovakiaringen folytatódik, majd a csehországi Most, a belgiumi Zolder és a franciaországi Le Mans következik, a szezonzáró hétvégére pedig a spanyolországi Jaramában kerül sor október elején.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!