Sport

2018.09.12. 09:24

Kisvárda Master Good - Sérülése a múlté, itt az idő a villantásra

Kisvárda - Izing Martin a vártnál hamarabb visszatért és a továbbiakban sem tétlenkedne.

Kisvárda - Izing Martin a vártnál hamarabb visszatért és a továbbiakban sem tétlenkedne.

Az NB I.-es Kisvárda Master Good játékosa, Izing Martin az első két fordulóban kezdő volt, ám a Honvéd elleni meccs első fél­idejében keresztszalag-szakadást szenvedett, akkor úgy tűnt, hat hétig még csak nem is nagyon edzhet. A védő ehhez képest a múlt hétvégén a megye I.-ben kilencven percet játszott.

– Nagyon jól éreztem magam a pályán – kezdte Izing Martin. – A térdem kiválóan működött, nagyon jó rehabilitációt csináltam, aminek az volt az eredménye, hogy hat hét után már meccset tudtam játszani. Egy ilyen sérülésnél rendkívül ritka ez. A jó rehabilitáció persze két emberen múlik, ezúton is köszönöm Nagy István munkáját, aki végig mellettem volt és segítette a felépülést.

Még ő is meglepődött

– Kilencven perc a megyei bajnokságban is ugyanannyi, mint az első osztályban – folytatta a játékos. – Meg szerettem volna nézni, hogy bírja a lábam, és az egész szervezetem. Jó erőfelmérő volt, szerencsére minden rendben ment, én is meglepődtem, hogy ennyire jó erőben éreztem magam.

A 26 éves játékos már az első csapattal edz, minden gyakorlatot teljes intenzitással végez, és ha minden jól megy, hamarosan visszatérhet élvonalbeli meccsen is. A futballistának ennél is nagyobb tervei vannak.

– Konkurencia van a csapaton belül, azon kell dolgozzam, hogy bekerüljek a kezdőbe és minél többet tudjak játszani – mondta Izing Martin. – Ez a szezon nagyon fontos nekem, mert meg szeretném magamat mutatni az NB I.-ben, itt az ideje, hogy végre villantsak és nevet szerezzek magamnak az élvonalban is.

MK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!