Sport

2018.12.15. 15:52

Nyíregyházi TK - Szeretnének ismét az extraligában játszani

Nyíregyháza - Azonnali visszajutás a cél; helyzetük nehéz, de nem reménytelen.

Nyíregyháza - Azonnali visszajutás a cél; helyzetük nehéz, de nem reménytelen.

Ötévnyi első osztályú tagság után a Nyíregyházi Teke Klub kiesett a szuperligából. Ebben a szezonban az NB I-ben indultak és természetesen az azonnali visszajutást tűzték ki célként. Nem is tétlenkedtek sokáig, a sérülése miatt kieső, és lábadozó Szlovenszki Tibor helyére Szegedről leigazolták Fehér Bélát.

– A bajnokság elején minden a terv szerint működött, szállítottuk a győzelmeket sorban – kezdte az őszi szezon értékelését Finta Zoltán, a Nyíregyházi TK játékosa. Októberben azonban a BKV elleni rangadót szoros csatában elbuktuk, és ez megtörte kezdeti lendületünket, aztán Cegléden is kiélezett végjátékban mindössze kilenc fával kaptunk ki, majd jött a szegvári fiaskó.

Sérülések hátráltatták

Sajnos ebben az időszakban sérülések is hátráltatták eredményes szereplésünket és ennek egy négymérkőzéses vereségsorozat lett a vége. Már győzelmi kényszerben fogadtuk legnagyobb riválisunkat, az Eger csapatát, a hevesiek legyőztek bennünket és ezzel átvették a vezetést. A Bátonyterenye elleni győzelemmel sikerült visszakapaszkodnunk a tabella második helyére, mindössze két pont a hátrányunk a feljutást érő első helytől. Helyzetünk nehéz, de nem reménytelen, tavasszal hat hazai mérkőzésünk lesz. Mindent megpróbálunk a bajnoki cím érdekében, mert szeretnénk újra az extraligában játszani – fogadkozott Finta Zoltán.

A Nyíregyházi TK január 18-án a Szegvár ellen játssza az év első mérkőzését.

BB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!