Sport

2019.01.04. 13:56

A párost kedveli jobban

Nyírtelek - Az országos egyéni rangsorban, a 85 évesek között az ötödik helyen fejezte be a szezont.

Nyírtelek - Az országos egyéni rangsorban, a 85 évesek között az ötödik helyen fejezte be a szezont.

Jónás József nyírteleki teniszező bátran elmondhatja magáról: nem az évektől függ, hogy valaki sikeres sportoló legyen. A nyolcvanöt éves teniszező tavaly is több rangos országos és nemzetközi versenyen vett rész.

– Életem része a teniszezés – emelte ki a sportember.

– Az elmúlt évben a kisebb versenyek mellett két rangos eseményen indultam. Mindkettőn sikerült párosban a bronzérmet megszerezni. Szeptemberben a XLII. Magyarország Nemzetközi Szenior Bajnokságán, mely egyben a Lénárt László emlékére megtartott verseny volt, Kuti László barátommal a 80–85 éves korosztályban a harmadikok lettünk.

Bajnoki bronzérmet nyert

– Novemberben a X. Római Kupa fedett pályás magyar bajnokságon szintén sikerült felállni a dobogó harmadik fokára. Itt a 85 évesek között Somkuti Sándorral értük el ezt a szép eredményt. Már készen van a 2018-as egyéni országos rangsor is, ahol a 85 évesek között az előkelő 5. helyen állok. A sikerekből kitűnik, én inkább a páros játékot kedvelem, hisz többször szerepeltem már vegyes párosban is. Ha az egészségem engedi, remélem, hasonló örömökben lesz részem ebben az évben is – fejezte be Jóska bácsi.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!