SZON - Sport - Megye 2.

2018.07.07. 11:10

A megyei foci második vonalának bajnokai várják az első osztálybeli megmérettetést

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Mindhárom megye II.-es bajnok benevezett a legjobbak közé, és ott is versenyképes lenne.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Mindhárom megye II.-es bajnok benevezett a legjobbak közé, és ott is versenyképes lenne.

A mögöttünk hagyott szezonban a megyei másodosztály egyik csoportjában sem férhetett hozzá kétség, hogy melyik együttes szerzi a bajnoki címet: a Kelet-Magyarországi csoportban csupán egy vereséget szenvedett el a Csenger, az Ibrány a Pannónia-csoportban egy döntetlen mellett 29 győzelmet számlált és a Gyulaháza is meggyőző fölénnyel zsebelte be a Nyírerdő-csoport első helyét.

A játékoskeret megerősítése folyamatban van, a határon innen és túlról érkező fiatalokat próbáljuk bevonni." Szilágyi Sándor

Bennmaradás az elsődleges cél

Mindhárom együttes megfelelt a versenykiírásban elvártaknak, így a következő szezonban a megye élvonalában folytatják.

– Hétfőn kezdtük a felkészülést, új vezetőedzőnk, Csík Tibor munkáját Bódi Attila segíti – adott helyzetjelentést a csengeri klub korábbi trénere, immáron menedzsere, Szilágyi Sándor.

Fotó: Pusztai Sándor

– A játékoskeret megerősítése folyamatban van, a határon innen és túlról érkező fiatalokat próbáljuk bevonni. Szombaton már vár ránk egy felkészülési mérkőzés a Füzesgyarmat vendégeként. A bajnokságra egyértelmű a célunk, bent akarunk maradni a legjobbak között.

Az edzettségen van a hangsúly

Hasonló reményekkel vág neki a szezonnak a Gyulaháza is, de Bardi Béla hozzátette, ezért még nagyon sokat kell dolgozniuk.

Mindent megteszünk, hogy egy jól sikerült felkészülés után Gyulaháza méltó tagja legyen a mezőnynek.

Bardi Béla

– Menet közben inkább gyengültünk, több alapemberünk már a télen vagy tavasszal elhagyott bennünket – beszélt csapata helyzetéről a gyulaházi klub elnöke. – Úgy néz ki, az utolsó hét fordulóra megmaradt keret tagjai továbbra is minket erősítenek, a távozókat három-négy futballistával szeretnénk pótolni. Szombaton elmegyünk egy nagydobosi tornára, a következő héten aztán elkezdődik a komolyabb munka, a jövő hét végére már a végleges keretet is kialakítanánk. Egy évünk volt most megye I. nélkül, tisztában vagyunk az erőviszonyokkal. Egy módon tudunk pariban lenni a többiekkel, mégpedig a jó edzettségi állapottal. Mindent megteszünk, hogy egy jól sikerült felkészülés után Gyulaháza méltó tagja legyen a mezőnynek.

Fotó: Pusztai Sándor

A csengeriekhez és a gyulaháziakhoz képest vérmesebb reményekkel várja a rajtot az Ibrány.

– A jövő hét kedden kezdjük a felkészülést, több edzőmérkőzést lekötöttünk már, olyanokkal is találkozunk, mint az NB III.-as Tállya és a Nyírbátor – mondta el lapunknak Trencsényi Imre, az ibrányi egyesület elnöke.

Megajándékozni a szurkolókat

– A legnagyobb erősítésünknek azt tartjuk, hogy egy-két távozó kivételével nagyjából együtt tartottuk a keretet, a szakmai munkát továbbra is Madalina György látja el. Érkezett Tóth Norbert, Félegyházi Viktor, Pócsi Balázs, Somogyi Tibor és Nagy Dávid – folytatta az elnök, majd a várakozásait is megosztotta velünk. – Tudjuk, hogy az első osztályban magasabb a színvonal, de szeretnénk minél tovább megőrizni a veretlenségünket és az élmezőnyben végezni. A Magyar Kupa idei kiírásában is szeretnénk minél tovább menetelni, és közönségszórakoztató játékkal megajándékozni lelkes szurkolótáborunkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!