szon-sportoldal

2008.10.09. 15:43

Botos favoritja a szalkai születésű Badari

<p>A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöksége pályázat útján keres szövetségi kapitányt – a tisztet az olimpiáig betöltő Balzsay Károly szerződése ugyanis menetközben lejárt.</p>

Csötönyi Sándor a szervezet első embere megpendítette azon szakvezetők nevét, akik elvállalhatnák a feladatot. Badari Tibor, Orbán László és Kovács László mellett felmerült Botos András, a Nyíregyházi VSC edzőjének személye is.

– Megtisztelő, hogy gondoltak rám, ugyanakkor én Badari Tibort támogatom, minden szempontból alkalmasnak tartok erre a posztra – jelentette ki a müncheni olimpiai bronzérmese, a katowicei Európa-bajnokság harmadik helyezettjeként rangot szerzett Botos András. – Egyenes, karakán ember, ő rendet tudna tenni, lehetséges szövetségi kapitányként természetesen számíthat segítségemre. Egyébként én az idén már lemondtam a junior- és kadettválogatottnál betöltött funkcióimról, persze, így sem telnek tétlenül napjaim.

Badari Tiborról tudni kell: 1948-ban, Mátészalkán született, kétszeres Európa-bajnok, immár tizennégy esztendeje a Zuglói Boksz Club vezetőedzője.

- Koncz Tibor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!