szon-sportoldal

2008.11.02. 17:16

Tizenhét éves játékos mesterhármasa Pátrohán

<p>A megyei másodosztály Nyírségi Patyolat-csoport 12. fordulójában a Pátroha nyerte a Tiszamenti SE elleni rangadót, miközben javítani tudott a Pusztadobos, mégpedig idegenben.</p>

Komoró–Dombrád 1–4 (1–0)
Komoró, 100 néző, v.: Tassy. Komoró: Gyuricska – Csöpmei, Almási, Fülei, Bacsó, Dócs, Nagy Z., Fejes, Szeifried. Játékos-edző: Lengyel Antal. Dombrád: Virág (Csáki) – Tóth Á., Seres (Háda), Lukács, Révész, Harsányi (Dócs), Csernyu (Hutás), Mándi, Ágoston, Birovecz (Tóth T.), Kamarás. Játákos-edző: Seres Zsolt. Gól: Szeifried, illetve Kamarás 3, Ágoston. Ifi: 0–5.
Lengyel Antal: – Nagyon sportszerű mérkőzésen, jó játékvezetés mellett az első félidőben erőn felül teljesített a csapat. A második játékrészben azonban kilenc emberrel nem tudtuk megtartani az előnyünket.
Seres Zsolt: – Hát, ezért is három pont jár...

Anarcs–Vaja 0–3 (0–2)
Anarcs, 150 néző, v.: Csáki. Anarcs: Przbytek – Molnár I. (Drabik), Fáczán, Nagy Á., Veres, Feigel, Mandácskó (Szabó S.), Varga L. (Lakatos F.), Bodnár Z., ifj. Szántó Cs., Kovács Cs. Edző: id. Szántó Csaba. Vaja: Tóth T. – Sashegyi, Simák Zs., Simák J. (Kósa A.), Kiss Cs., Kiss Tibor, Soltész (Mulutó), Maticsák, Kósa G. (Papp J.), Kiss A., Nagy H. (Tóka). Edző: Kun Miklós. Gól: Nagy H. 2, Kiss A. Ifi: 0–2.
Id. Szántó Csaba: – Sajnos tudomásul kell venni, hogy ez a játékosállomány nem képes többre. Gratulálok a lelkesen küzdő vendégcsapatnak.
Kun Miklós: – Jó játékvezetés mellett a rendkívül fiatal játékosokkal felálló, sportszerű hazai csapat ellen megérdemelten nyertünk.

Rohod–Kék 2–2 (1–2)
Rohod, 80 néző, v.: Király A. Rohod: Kósa J. – Zakor, Horváth A., Marczi, Tóth F., Horváth B., Dobronyi, Molnár S., Sajtos (Kovács G.), Újvári, Tóth A. Játékos-edző: Újvári István. Kék: Polacsek – Sipos, Pelsőczi, Mondok (Papp Zs.), Spisák, Együd, Erős, Paulik (Lakatos Tibor), Lakatos Tamás, Szurcsik Z. (Csáki), Szurcsik G. (Makkai T.). Játékos-edző: Buzás Lajos. Gól: Tóth F., Tóth A., illetve Lakatos Tamás, Erős. Ifi: 3–0.
Újvári István: – Szoros mérkőzésen úgy érzem, igazságos döntetlen született.
Buzás Lajos: – Idegenben továbbra sem találjuk önmagunkat. A mai napon vereséggel felérő döntetlent értünk el.

Pátroha–Tiszamenti SE 3–2 (3–0)
Pátroha, 200 néző, v.: Májer. Pátroha: Mucsicska – Hamza, Borku T., Borku N. (Potor), Szlovák, Balogh I., Horváth J. (Sipos), Varga R., Tóth B. (Bálint), Virtás, Horváth F. (Tóth S.). Edző: Kósa György. Tiszamenti SE: Papp S. – Baráth L., Illés, Fejes, Orosz (Bogáti), Hornyák, Herczeg, Balogh T., Mándi (Bakos), Balogh P., Jóni. Edző: Szabó Gusztáv. Gól: Horváth F. 3, illetve Orosz, Balogh P. Ifi: 4–8.
Kósa György: – A tizenhét éves Horváth Ferenc nagyszerű egyéni teljesítményének köszönhetően megnyertük az első félidőt és ezzel együtt a mérkőzést is.
Szabó Gusztáv: – Igazi rangadó volt a javából. Sportszerű mérkőzésen az első félidő a hazaiaké, míg a második a miénk volt. A döntetlen úgy érzem, igazságosabb lett volna, viszont azt megjegyezném, hogy a középkörből nem lehet meccset vezetni.

Ajak–Pusztadobos 0–1 (0–0)
Ajak, 100 néző, v.: Ésik I. Ajak: Leskovics A. – Takács, Barati, Orosz, Folytán, Koós, Szanyi, Magyar (Kaibás), Petró, Kovács L., Paráda. Edző: Gyüre József. Pusztadobos: Cseh – Gdovin, Balogh A., Tóth Zs., Szűcs, ifj. Marics T., id. Marics T., Gyurkó (Dávid), Berki (Balogh N.), Papp Z., Sós (Vaszlovics). Játékos-edző: Sós Sándor. Gól: Berki. Ifi: 2–9.
Gyüre József: – A helyzeteit jobban kihasználó vendégcsapat megérdemelten győzött. Nagy lehetőséget szalasztottunk el.
Sós Sándor: – Sikerült kijavítani a múlt heti kudarcunkat. Egy jó csapat ellen a helyzeteink alapján úgy érzem megérdemelten nyertünk.

Petneháza–Mezőladány 2–1 (1–1)
Petneháza, 100 néző, v.: Csizmadia. Petneháza: Takács L. – Szoboszlai (Berki), Miskolczi, Szabó T., Ragó, Kiss G., Tóth J., Varga M. (Kovács R.), Buzás J. (Tóth M.), Elek (Szabó Cs.), Marinka (Bombera). Edző: Szoboszlai István. Mezőladány: Jakab B. – Király (Dudás), Széplaki, Boda, Kovács I., Onder G. (Eszterhai), Onder P., Vincze, Rusznák (Czidor), ifj. Sütő J., Balogh B. Edző: id. Sütő János. Gól: Király (öngól), Buzás, illetve Varga M. (öngól). Ifi: 4–1.
Szoboszlai István: – Csapkodó játékkal ugyan, de sikerült itthon tartanunk a három pontot.
id. Sütő János: – Sportszerű, gyenge színvonalú mérkőzésen a szerencsésebb csapat nyert. Annak külön örülök, hogy a játékvezetés végre kifogástalan volt.

Pap–Fényeslitke 1–0 (0–0)
Pap, 150 néző, v.: Bendik J. Pap: Kovács Zs. – Oláh, Kormos (Bacskai), Tóth B., Zsell, Brankovics, Oncsó (Dengi), Kovács Z., Jónás F., Kovács J., Strancz. Edző: Kelemen István. Fényeslitke: Lábiscsák – Majoros, Kertész, Barati, Kovács T. (Ésik G.), Rusznák (Ombodi), Szabó Á., Sárecki, Dallos, Feczus, Gyüre (Nagy G.). Játékos-edző: Majoros Imre. Gól: Jónás F. (11-esből). Ifi: 4–2.
Kelemen István: – Két azonos képességű csapat közül az nyert, amely egyetlen nagy lehetőségét, a tizenegyest gólra váltotta.
Majoros Imre: – Sajnos igazságtalan játék a futball, ami sajnos ma ránk érvényes volt. Nem érdemeltünk vereséget.

Jéke–Újdombrád 3–1 (0–0)
Jéke, 200 néző, v.: Éva. Jéke: Mészáros – Háda, Szőke, Szolonka, Takács, Jónás A., Veres (Rompa), Varga I., Sütő, Prámer (Medve L.), Jónás K. (Szántó). Edző: Berecz Csaba. Újdombrád: Gáspár – Drigán, Tóth I., Gulyás, Lehoczki, Paulik (Szöllősi), Fekete, Végső, Balla J., Tóth B., Balla K. (Gerzsenyi). Játékos-edző: Balla János. Gól: Prámer, Szolonka, Takács, illetve Balla J. Kiállítva: Varga I. (80.), illetve Lehoczki (75.). Ifi: 0–9.
Berecz Csaba: – Hajtós meccsen behúztuk a győzelmet.
Balla János: – Gratulálok Berecz Csaba kollégámnak, mivel újra lehet Jékén sportmérkőzést játszani. Igazán akkor lesz ez látványos, ha a játékvezető is felnő a feladatához és nem nyúl bele a mérkőzésbe. Ugyanakkor ez utóbbi kijelentésem nem kifogás a gyenge játékunkra.

- Koncz Tibor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!