szon-sportoldal

2010.03.25. 10:39

Javulás itt, szeretett ott

<p>Kettőből kettő. Ugyanúgy. Az Euroaszfalt-NRK extraligás női röplabdacsapata mindkét összecsapáson legyűrte a városi rivális Nyíregyházi Főiskolát, mégpedig hajszálra azonos forgatókönyvet követve.</p>

Előbb a Bem iskolában, majd a szerdai visszavágón is 3:1-re nyert a Ludvig-gárda, mindannyiszor a harmadik szettet elbukva. Emígyen az NRK az 5. helyért csatázhat a bajnoki végjátékban: a Békéscsabával szembeni, szintén két győzelemig tartó meccssorozat április derekán esedékes. A három hetes szünetet az ifjúsági válogatott programja indokolja – az Európa-bajnoki selejtezőben érdekelt keretnek a nyíregyházi Miklai Zsanett is tagja.

– A csapat kötelező jelleggel megnyerte a párharcot, úgy érzem, a játékosok hite is visszatért valamelyest – summázott Ludvig Zsolt, az NRK edzője. – A mutatott teljesítmény még nem volt makulátlan, amit alátámaszt a két elvesztett szett, ez egyértelműen a figyelem lanyhulásával, a koncentráció hiányával magyarázható. Persze ne feledkezzünk meg a Főiskoláról, amelynek tagjai nagyon lelkesen, valóban csak és kizárólag a sportág szeretetéért, no meg önmagukért küzdenek: egy másodpercig sem lehet kihagyni ellenük, erről most is meggyőződhettünk. Természetesen az NYFSE-stáb sem kesergett, olyannyira nem, hogy újfent a pozitívumokat próbálta kiragadni.

– A megnyert a szettek nagyon értékesek, összességében nem vagyok elégedetlen, már csak azért sem, mert már eddig is többet értünk el annál, mint azt reméltük – hangoztatta Kolozsi János, a Főiskola trénere. – Sajnos, a hétközi meccs első két játszmában hiányzott a bátorság és hit, a folytatásban kettős cserével tudtunk váltani: különösen biztatónak értékelem, hogy Petró Sztella tizenhat évesen ilyen produkcióval rukkolt elő. Számomra megint örömteli volt, hogy ismét sokan kijöttek a mérkőzésre. Talán mondhatom, ebben nekünk is van némi részünk, de még lényegesebb, hogy az érdeklődés a sportágnak használ.

Ami a főiskolások további menetrendjét illeti: a 7. helyért az Újpesttel hadakoznak, a nyitótalálkozót a fővárosban ejtik meg a felek.

- Koncz Tibor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!