szon-sportoldal

2010.08.03. 09:33

Újfehértói trió Gávavencsellőn

<p>Kialakult az NB III-as ÚSE-Nagykálló véglegesnek tekinthető kerete, amely számára az első jelentős erőpróba a vasárnapi, Cigánd elleni Magyar Kupa-mérkőzés lesz.</p>

Meggyőző produkciót nyújt és fölényes győzelmeket arat a felkészülési időszakban az ÚSE-Nagykálló futballcsapata, amely a hétvégén az ajaki Bajnokok Tornáján juttatta érvényre az osztálykülönbséget az immár megyei I. osztályú Nagyszekeres (4–0) és Ajak (5–1) elleni diadalokkal. Az immár NB III-as gárda szerdán Nagykállóban, a Nyíribrony elleni edzőmeccsen tartja a főpróbát a vasárnapi kupacsatára, amelyen a Cigánd lesz Fogarasi Zoltán legénységének ellenfele.

Időközben kialakult a végleges keret. A korábban már bejelentett érkezőkhöz (Pintér László – Nagyecsed, Asztalos Krisztián, Bárány Tamás, Fiumei Viktor – egyaránt Nagyhalász) csatlakozott Bodnár Roland, akit Tiszafüredről igazoltak a fehértóiak (pardon, nagykállóiak...), és aki a Bajnokok Tornáján góllal tette le névjegyét.

Valamivel hosszabb a távozók listája: Ballai Zoltán Kállósemjénbe ment, Káposznyák Máté és Imrő László (utóbbi kölcsönben) a megyei II. osztályú Nagykállói VSE-ben szerepel tovább, a Szabó István, Majchrovics Zoltán, István Gergely trió immár a Gávavencsellő játékosának tekinthető (közülük István kölcsönben került a megyei I. osztály újoncához), Zsíros Gábor és Horváth Gábor pedig nemcsak csapatot, megyét is váltott: előbbi Kabán, utóbbi Tégláson folytatja pályafutását.

- Bodnár Tibor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!