szon-sportoldal

2011.06.20. 11:11

A kicsik miatt a mándoki „nagyok” is bűnhődnek

<p>Ahogy azt a Szi-Zo Sport megyei első osztályú bajnokság – hétfőn, az aktuális bajnoki forduló után közölt – tabellájának „lábjegyzetében” feltüntettük, a Mándok hat pont levonással büntették. Mégpedig nem a „nagyok” hibájából.</p>

Minderről egyébiránt a fegyelmi bizottság határozott, amely testület megállapította: a Mándok–Nagyszekeres U13-as és a Nagyszekeres–Mándok U16-os mérkőzés mindkét fél hibájából maradt el.

Az ügyben érintett mindkét mándoki korosztályos együttest négy-négy, míg a nagyszekeresi utánpótláscsapatokat egy-egy büntetőpont levonásával sújtotta. Ráadásképpen a a Nagyszekerest 50 000, a Mándokot – az MLSZ megtévesztése miatt – 70 000 forint befizetésére kötelezte. Ugyanakkor – és itt kapcsolódunk vissza az írásunk elején feltűntetett szankcióhóz – az U13-os, illetve U16-os gárda harmadik ki nem állása miatt a mándoki felnőttcsapat három-három, vagyis összesen hat pont levonásával bűnhődött. Információnk szerint a mándokiak fellebbezni kívánnak a döntés ellen. 

A fejleményekhez tartozik, hogy az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága a történtek következményeként feljelentést tett a rendőrségen. Megjegyzendő: az Igazgatóság a jövőben is kiemelten kezeli a szabálytalanságokat és hasonló szigorral jár el. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!