szon-sportoldal

2011.12.21. 11:00

A ranglista élmezőnyébe ütötte magát

<span style="color: black; font-family: Tahoma; font-size: x-small;"></span>Tenisz-&nbsp; Igazán eredményes esztendőt zárt 2011-ben Nagy Hanna, a nyíregyházi teniszklub egyik legnagyobb reménysége. A 12 évesek között szereplő versenyző tavaly még csak néhány versenyen indult, ahol gyakorolta a tenisz alapjait.

Tenisz-  Igazán eredményes esztendőt zárt 2011-ben Nagy Hanna, a nyíregyházi teniszklub egyik legnagyobb reménysége. A 12 évesek között szereplő versenyző tavaly még csak néhány versenyen indult, ahol gyakorolta a tenisz alapjait. A ranglistára felkerülve egyesével kellett mindenkit legyőznie az előrelépéshez, holott a háló túloldalán olyan ellenfelek álltak, akik már évek óta ütötték a labdát. Az idei évet az első harminc helyezett között kezdte, és innen jutott el a ranglista kilencedik pozíciójáig, miközben kitünő tanulóként az évfolyam kiváló tanulója az Eötvös Gyakorlóban. Először januárban tűnt ki Székesfehérváron az I. kategóriás versenyen, ahol dobogóra állhatott. Következett a pécsi fedettpályás országos bajnokság, amelyen szintén dobogós eredmény született. Ezek után Hannát már a korosztálya legjobbjai között tartják számon, és nem volt meglepő, hogy meghívást kapott a tavaszi tizek bajnokságára – az ötnapos versenyen hatodik helyezést ért el.A Balatonboglári vidékbajnokságon csapatbajnoki ezüst, párosban bronzérem, egyéniben a legjobb nyolc közé jutás volt Nagy Hanna mérlege, ezzel jogot szerzett az országos döntőben való szereplésre. A szegedi megmérettetésen is két érem volt a mérleg: csapatban és párosban is harmadik lett, egyéniben pedig csak kis szerencse választotta el a dobogótól. Az évi eredmények megkoronázásaként meghívást kapott a Nike Tour verseny döntőjére, ahol csak az ország legjobb nyolc játékosa vehet részt. Hanna itt negyedik lett, bizonyítva, hogy a következő esztendőnek is bizakodva futhat neki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!