szon-sportoldal

2012.04.04. 15:32

Fenhetjük a fogunkat a meglett Gulbisra

A vendégek legjobbjuk két győzelmére építenek, a magyarok ebben gátolnák meg őket a hétvégi tenisz Davis-kupa-mérkőzésen.

A vendégek legjobbjuk két győzelmére építenek, a magyarok ebben gátolnák meg őket a hétvégi tenisz Davis-kupa-mérkőzésen.A találgatás véget ért, Ernests Gulbis ott ült a lett csapat asztalánál a pénteken kezdődő Davis-kupa-mérkőzés sorsolás előtti sajtótájékoztatóján. A 23 éves világsztár eddig közel két és félmillió dollárt ütögetett össze a teniszből, így igazán megtehette, hogy a magyarok elleni nyíregyházi mérkőzésre csak társai után másfél nappal érkezzen meg.

– Nincs ebben semmi különös, az egyesült államokbeli Miamiban rendezett verseny után néhány napot otthon töltöttem Lettországban, hogy az első negyedév fáradalmait kipihenjem – mondta a szerdai összejövetelen Gulbis, aki az asztal alatt két telefonját is nyomkodta, amikor éppen nem beszélt. – A lényeg, hogy itt vagyok, együtt készülök a társakkal, mindent megteszünk azért, hogy a hétvégén győzni tudjunk.

Egyéni sikerre építenek a lettek

Gulbis a jelenlegi 80. helyezésével messze a legjobb ATP-világranglistapozícióval büszkélkedhet a hétvégén pályára lépők közül. Az ő két egyéni sikerére építenek a lettek, amikor a csapat győzelmére gondolnak az euro-afrikai zóna II. csoportjának második fordulójában rendezett találkozón?

– Ez természetes, hiszen az első számú játékosunkról van szó, aki papíron a magyaroknál is jobb – válaszolta meg a kérdést Girts Dzelde, a lettek szövetségi kapitánya, akitől megtudtuk, hogy a tenisznek jó a presztízse hazájában, de a két legnépszerűbb sportággal, a jégkoronggal és a kosárlabdával nem vetekedhet. – A magyarokról nem sok mindent tudunk, de figyelemmel követtük az írek elleni mérkőzésüket, és bízom benne, hogy a két ország történetének első egymás elleni mérkőzését mi nyerjük meg. Amúgy nagyon kellemes fogadtatásban volt részünk, a pálya minőségével akadnak gondok, de ezzel nem tehetünk semmit.

A lettek legjobbja tavaly februárban 21. is volt a világranglistán, 2010 májusában, Rómában pedig legyőzte a tenisz történetének legtöbb Grand Slam-trófeájával rendelkező versenyzőjét, svájci Roger Federert is. Akkor nemzeti hősként ünnepelték őt otthon?

– Nem emlékszem már rá, olyan régen volt, meg aztán a múlttal nem is szívesen foglalkozom, inkább előretekintenék – nézett fel a telefonjaiból Gulbis. – Természetesen az a célom, hogy a világranglistán újra az első húsz helyezett között jegyezzenek, ez néhány jól sikerült versennyel könnyen elérhető. Most jön a salakszezon, ami az én igazi felségterületem. A top tíz nagy ugrás lenne, így az a célom, hogy elérjem a korábbi legjobb helyezésemet.

A magyarok a bőség zavarával küzdenek

A magyarok sajtótájékoztatóján Hornok Miklós kapitány azt hangsúlyozta ki, hogy az összeállítását illetően a bőség zavarával küzd, a tavaly szeptemberi, angolok elleni meccshez képest feltétlenül. Megerősítette, hogy pénteken minden bizonnyal Kellner Ádám és az abszolút hazai pályán játszó Fucsovics Márton kezd, a létfontosságú páros összetétele pedig az első nap következménye is lehet. Miután Gulbis is előkerült, és a nyíregyházi titán neve is elhangzott a csapathirdetéskor, így fix, hogy pénteken egymásnak feszül a magyar–lett meccs két leginkább fókuszban lévő játékosa.

– Most erre nem mondhatok mást, csak azt: nagyon örülök neki, hogy Gulbis ellen játszhatom első nyíregyházi meccsemet – tárta szét a karját Fucsovics Márton. – Itthon szerepelhetek, olyan borításon, amit igazán kedvelek, biztos sokan kijönnek miattam is a csarnokba, úgyhogy minden adott a jó mérkőzéshez. A vérmesebb szurkolókat is buzdítanám, hogy nyugodtan jöhetnek, dobbal, kereplőkkel is, Davis-kupa-meccsen megengedettebb a hangosabb, ám persze sportszerű buzdítás is.

Válogatottunk első számú játékosa, Kellner Ádám is megerősítette a lettek szavait, hogy a pálya minősége nem tökéletes, de hátha ez is a magyaroknak kedvez. Gulbist állítólag ne m nehéz kihozni a sodrából...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!