szon-sportoldal

2012.06.14. 17:23

Kisvárdai Focinyár 2012

A 24. Focinyárra készülő rendezők ebben az évben is július második hétvégéjén, július 6-8 között bonyolítják le a versenyeket, melyek programjában a felnőttek tornája mellett idén is sorra kerül a 35 éven felüliek (Old Boys’) és a nők versenye.

A 24. Focinyárra készülő rendezők ebben az évben is július második hétvégéjén, július 6-8 között bonyolítják le a versenyeket, melyek programjában a felnőttek tornája mellett idén is sorra kerül a 35 éven felüliek (Old Boys’) és a nők versenye.Pénteken délután az asztalitenisz versenyre, a nyilvános sorsolásra és az utána következő technikai értekezletre, szombaton a 4-5 csapatos csoportokban lebonyolított selejtezőkre kerül sor. Szombaton játszák a női versenyeket és az Old Boys’ csapatok küzdenek is ekkor küzdenek a győzelemért. Közben délelőtt a 7–12 éves gyerekek ügyességi versenyére kerül sor.

A szombaton kieső csapatok a vasárnap 9 órakor kezdődő vigaszversenyen vigasztalódhatnak, a továbbjutók délelőtt a közép és elődöntőket játszák. Vasárnap hagyományosan 14-kor kezdődnek a főverseny döntői, majd az ünnepélyes eredményhirdetéssel zárul a 24. Kisvárdai Focinyár. Érdeklődni a 06-20/555-7346-os telefonszámon és az [email protected] email címen lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!