szon-sportoldal

2012.08.30. 18:37

Acélosabb támadójáték a cél

A Szolnok ellen a győzelem a legfontosabb, de jó lenne mindezt látványos teljesítménnyel elérni.

A Szolnok ellen a győzelem a legfontosabb, de jó lenne mindezt látványos teljesítménnyel elérni.A Nyíregyháza Spartacus május derekán remek játékkal, tévémeccsen szerezte meg a három pontot Szolnokon, az akkor még bajnokesélyesnek tartott Tisza-partiak ellen. Pénteken ismét találkozik a két csapat, ezúttal Nyíregyházán és újfent tévémeccsen.

Volt ok az erősítésre

– Az előjelek valóban biztató, de minden mérkőzés más – indította a mérkőzések előtti szokásos beharangozót Brekk János, a Nyíregyháza Spartacus szakmai igazgatója. – Rangadó elé nézünk, ráadásul a szolnokiak az első két fordulóban nem szereztek pontot , így minden bizonnyal mindent megtesznek majd azért, hogy sikerrel járjanak. Mivel az első öt helyet sok csapat célozta meg, amíg valamiféle erősorrend nem alakul ki, addig valamennyi találkozó nagyon nehéz lesz. Mi a hátralévő huszonnyolc mérkőzésre készülünk, ebből jön most egy. Eddig három tétmérkőzést játszottunk, az Eger és a Fradi ellen nyertünk, Mezőkövesden sajnos kikaptunk. A látottak alapján úgy tűnik, hogy a védelmünk és a védekezésünk masszív, viszont a támadójátékunk nem elég acélos. Egyrészt ezért is erősítettünk, és igazoltuk lesz Csorba Szabolcsot, másrészt a koncepciónk szellemben szeretnénk itt tartani a megyebeli tehetségeket. Az átigazolási időszak hajrájában meg is tudtuk ezt tenni, ami Révész Bálint tulajdonosnak köszönhető, hiszen az erre szánt keretet korábban már kimerítettük, ám ő megfinanszírozta ezt az erősítést. Koncepciónk következő lépését jelenti az, hogy ősszel hetente egyszer velünk edz Klepács Krisztián. A tehetséges tizennyolc esztendős és korosztályos válogatott középpályás a meccseket továbbra is a Nyírsuli csapatában játssza, ám januártól szerződést fogunk vele kötni.

– Visszatérve a pénteki találkozóra, nem voltam elégedetlen a mezőkövesdi játékunkkal, ám még van előrelépni valónk. Hasonlóan megbízható védekezést várok, ám sokkal hatékonyabb és látványos támadójátékot. Sok helyzetet kell kialakítanunk és minél többször az ellenfél kapujába találnunk. A győzelem, az eredményesség a legfontosabb a céljaink eléréshez, ám ezt szeretnénk úgy elérni, hogy közben kiszolgáljuk a közönséget, a szurkolók elvárásait is szem előtt tartjuk –vélekedett Brekk János.

Ketten felépültek

Csütörtökön délután még volt egy edzés, amelyen már ismét tavaszi társaival gyakorolt Csorba Szabolcs. Milan Davidov kivételével a korábbi sérültek, így Ur László és Dajka László rendbe jöttek, a tervek szerint a pénteki kezdőcsapat megegyezik a vasárnapival. Remélhetőleg az eredmény más lesz, illetve maradhat az akkori, hazai győzelem!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!