szon-sportoldal

2012.09.25. 09:14

Amikor elszáll az agy, felment a pumpa

Dupla tuzséri veszteség: a csapat kikapott hazai pályán, ráadásul Dancs Béla játékos-edzőt kiállították.

Dupla tuzséri veszteség: a csapat kikapott hazai pályán, ráadásul Dancs Béla játékos-edzőt kiállították.Miként Dancs Béla mérkőzést követő nyilatkozata sejtetni engedte: az elmúlt napokban nem minden tuzséri futballista törte össze magát a megyei első osztályú csapat sikeres fellépése érdekében. A Tiszavasvári ellen hazai pályán elbukott (1–2) találkozó tréneri summázata: „A heti edzésmunka után várható volt a vereség” – legalábbis árulkodó...

– Kevesen voltunk edzésen, hét-nyolc ember, ami előrevetítette, nem sok jó sülhet ki a meccsből – füstölgött Dancs Béla, a Tuzsér játékos-edzője. –Akadtak, akik iskolai elfoglaltság miatt nem tudtak jönni, ez érthető, másokról azonban csak utólag derült ki, miért maradtak távol. Ne feszegessük az okokat, házon belül megoldjuk a kérdést. Ráadásul a tiszavasvári egyáltalán nem rossz csapat csapat, nem mellesleg számítottam arra, hogy a legutóbbi hazai vereség után harapni fog. Őket feltüzelték a történtek, bennünket viszont nem „doppingolt”, hogy Kemecsén négyet kaptunk...  Mindenesetre az biztos: vissza kell térni a kerékvágásba, a nyári felkészülés közben tapasztalt alázatos hozzáállásra lesz szükség. Akkor mindenki beállt a sorba, akartak a játékosok, meg is látszott az eredményeken, elvégre jól kezdtük a bajnokságot. A jelek szerint néhányan megelégedtek ennyivel, mégpedig meglehetősen korán, hisz nagyon sok van még hátra az idényből.

Tovább szaporítja a Tisza-partiak gondjait, hogy nem csupán a szombati találkozót vesztették el: a 73. percben Dancs Béla kiállította a játékvezető, így a következő fordulóban legfeljebb a pályán kívül segíthet. 

– Elszállt az agyam – ismertbe be tuzséri frontember. – Bosszantott, dühített, hogy rengeteg helyzetet kihagytunk, utánrúgásért, teljesen jogosan kaptam piros lapot. Sajnálom, a játék hevében felment a pumpa. Talán annyi haszna lehet az eltiltásnak, hogy legközelebb, Szakolyban a kispadról irányíthatom a csapatot, kívülről jobban megítélhetem, miként kell „belenyúlni” a játékba. Ugyanakkor nincs mese, a győzelembe kell menekülnünk még úgy is, hogy idegenben soha nem egyszerű futballozni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!