szon-sportoldal

2013.03.07. 13:29

NB III.: Egyből a közepébe vágnak

Labdarúgó NB III. Tisza-csoport: Nyírbátorban a két legmagasabban jegyzett harmadosztályú szabolcsi csapat találkozik.

Labdarúgó NB III. Tisza-csoport: Nyírbátorban a két legmagasabban jegyzett harmadosztályú szabolcsi csapat találkozik.Jól sejti Illés László: a hétvége előtt nem csapata, a Baktalórántháza mérkőzése ad okot a fő beszédtémára az NB III. Tisza-csoport tavaszi nyitánya alkalmából. Itt van ugyanis a NyírbátorVárda SE rangadó, amely önmagában is esemény, hát még így, hogy az a két szabolcsi csapat találkozik egymással, amelyiknek a létszámszűkítést követően is a legtöbb esélye van a harmadosztályú tagság megtartására, uram bocsá’ arra, hogy eggyel feljebb lépjenek.

Nagy sorozatot építettek

Mindkét csapat rendelkezik egy-egy nagy sorozattal: a Kisvárda 33 bajnoki óta veretlen (31 győzelem, 2 döntetlen mérleggel), a Nyírbátor pedig 2011. november 5., vagyis éppen a Várda SE legutóbbi látogatása óta nem kapott ki hazai pályán (azóta 12 siker mellett 2 döntetlen a mutatója). A képlet egyszerű: vagy megszakad valamelyik széria – vagy döntetlen születik.

A szabolcsi csapatok közül a Nyírbátoron kívül csak a hatalmas változásokon átesett Nagyecsed játszik otthon, az utazók közül a szomszédvári Cigándra átruccanó, igaz ezalatt a megyehatárt és a Tiszát is átszelő Tiszakanyárra vár a legkisebb távolság, egyben a legnagyobb kihívás. Az Ibrány a DEAC otthonában igazolhatja, hogy a holtidényben mutatott jó formája nem a véletlen műve, míg a Szatmár Unió Hajdúböszörményben okozna meglepetést. A Miskolcon játszó baktaiak pedig abban bíznak, hogy hétfőn sem róluk szólnak majd a hírek...

14. forduló (kezdés: 15): Szakvezetői várakozások

Szombat

Nyírbátor (3.)–Várda SE (1.)

Fogarasi Zoltán, nyírbátori edző: – Utoljára tizenkét nap híján három éve sikerült hétvégi ellenfelünket legyőzni, igaz idegenben, míg hazai pályán több mint hét esztendeje nem nyertünk riválisunk ellen! Természetesen nem csak ezért várok kiélezett mérkőzést a hétvégén, hanem a tét nagysága miatt is. Felemásan sikerült felkészülésünk ellenére is a céljaink egyértelműek, szeretnénk meghosszabbítani enbé hármas tagságunkat, éppen ezért az odavezető út mikéntje nem számít, csak az, hogy révbe érjünk. Az egész csapat és a klub is átérzi a szezon fontosságát, a ránk nehezedő teher alatt nem szeretnénk összeroskadni.

Tavaszi játékunkat a túltaktikázás helyett inkább a célfutball fogja jellemezni, hiszen feszültségekkel teli ütközeteket kell majd vívnunk a hozzánk hasonló célokért küzdő riválisainkkal a minél jobb pozíciók megszerzéséért. Ennek tudatában természetesen felszabadult örömfocit egy mérkőzésen sem várok el a játékosaimtól, de azt ígérhetem, hogy minden találkozón hatalmas alázattal és akarattal fogunk harcolni a győzelmekért, miként ahogy elvárom majd a csapattól szombaton is a hosszú veretlenségi szériával rendelkező listavezető ellen.

Révész Attila, kisvárdai edző: – Hogy milyen hatással lesznek a csapatra az őszi szezonhoz képest történt változások, játékosmozgások, azt majd az éles mérkőzések mutatják meg. Az edzőmérkőzéseken ugyan biztató játékot és formát mutattunk, de a pontos választ a bajnokik adják majd meg. Ami a szombati rangadót illeti, a hazaiak céljait ismerjük, emellett a miénk is egyértelmű – szeretnénk az elsőségünket továbbra is megőrizni, ehhez rendkívül taktikus és fegyelmezett játékra lesz szükségünk a szintén jó nevekből álló bátoriak ellen.

Hajdúböszörmény (5.)–Szatmár Unió FC (12.)

Virovecz Pál, a Szatmár Unió edzője: – A körülményeket is figyelembe véve felkészülésünk jónak mondható, a játékoskeretben történt változások remélhetőleg pozitív hatással lesznek a csapatra. Céljaink megvalósulásoz idegenbeli bravúrokra is szükségünk lesz, ez a mérkőzés ebbe a kategóriába tartozik, így bízom benne, hogy nem üres kézzel térünk haza Böszörményből. Sergiu-Marin Matei és Alexandru Barboliviciu játéka sérülés miatt kérdéses.

Debreceni EAC (13.)–Ibrány (11.)

Kovács János, ibrányi edző: – A tervezett munkát sikerült elvégeznünk, hogy ez mire lesz elég, majd kiderül. Mindenesetre a nyírbátori felkészülési tornán megszerzett elsőségünk kellő önbizalmat ad a folytatásra, ezt ki kell tudnunk használni. Tudjuk, hogy minden csapat kellőképpen felkészült a tavaszi szezonra, amely nagy csatákat tartogat. A mi nyitómérkőzésünkön két olyan fél találkozik, amelyeknél a legkevesebb játékosmozgás volt a télen, így aztán sok meglepetéssel nem tudunk szolgálni a másiknak. A jó rajt mindig nagyon fontos, a győzelem nekünk is lendületet adhat.

Cigánd (2.)–Tiszakanyár (7.)

Koskovits György, tiszakanyári edző: – A téli időszakban tovább fiatalodott a csapat, a felkészüléshez viszont minden adott volt, ami munkát elterveztünk, azt el tudtuk végezni. Amiben hiányt szenvedünk, az legfőképpen a rutin, ezt viszont csak mérkőzéseken tudjuk megszerezni. A hétvégi mérkőzésen nem bennünket nyomaszt a győzelmi kényszer súlya, viszont cipeljük az őszi idény megpróbáltatásait, ami eltiltásokban mutatkozik meg a leginkább. Morauszki István és Aristide Die kiállítás miatt nem játszhat, és három héten át én sem foglalhatom el a helyem a kispadon.

Vasárnap

Nagyecsed (6.)–Hajdúszoboszló (8.)

Mircea Bolba, nagyecsedi edző: – Szűk két hónap alatt teljesen új csapatot kellett építenünk. Letudtunk sok edzőmérkőzést, melyek felemásra sikerültek. Ezen tények alapján nem tudjuk pontosan, mire leszünk képesek a jó erőkből álló Hajdúszoboszló ellen. Elvárjuk azt, hogy valamennyi pályára lépő játékost mindent megtegyen annak érdekében, hogy a mérkőzésből kihozható legjobb eredményt érjük el. A meccsre kilátogató szurkolóktól türelmet és biztatást várunk.

Diósgyőr II (14.)–Baktalórántháza (9.)

Illés László, baktalórántházi játékos-edző: – Csendesen készülünk a mérkőzésre, tudjuk, előzetesen nem ez a találkozó áll a figyelem középpontjában. Nagyon reméljük, hogy ez hétfőn is így lesz... Kisebb sérülések és betegségek és hátráltatják a munkát, és nem bántam volna, ha néhány fordulóval később találkoztunk volna a fiatal diósgyőri csapattal, amely véleményem szerint az egyik legjobb feltételek mellett készülhetett a tavaszi folytatásra, és nem ülünk fel azoknak a híreknek sem, hogy mostohagyerekként kezelt csapatként fog szerepelni. Szabó Róbert és Rakóczi Zsolt sérülés miatt biztosan nem léphet pályára.

További mérkőzés, szombat: Tiszaújváros (4.)–Létavértes (10.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!