szon-sportoldal

2014.10.29. 11:19

Az edzők otthon érzik magukat

Nyíregyháza - A Szent Imre Gimnázium tornacsarnokában készül a héten az U18-as fiú kosárlabda-válogatott.

Nyíregyháza - A Szent Imre Gimnázium tornacsarnokában készül a héten az U18-as fiú kosárlabda-válogatott.

Kihasználva az őszi iskolai szünetet, edzőtáborba vonultak a korosztályos kosárlabda-válogatottak. A nyíregyházi Szent Imre Gimnázium tornacsarnokára ezúttal az U18-as fiúk csaptak le – kihasználva, hogy az országban egyedül itt van egy fedél alatt két szabványméretű pálya. No, meg persze más kötődés is létezik: a nyíregyházi férficsapat két korábbi vezetőedzője, Ferenczi Tamás és Horváth Imre dolgozik a korosztállyal.

A szövetségi edző, Ferenczi Tamás tavaly még az U16-osokat irányította, és a nyáron kétszer is edzőtáborozott tanítványaival a Szent Imrében, míg segítője, Horváth Imre, az U18-asok vezetőedzője volt. Az új versenyévadra részben új trénereket nevezett ki a szövetség, az átrendeződésből is adódik az új felállás. A keretben húsz kosaras kapott helyet (sajnos nincs köztük nyíregyházi), a héten nyolc edzéssel és állapotfelméréssel kezdték meg a felkészülést a nagy célra, a nyári korosztályos Európa-bajnokságra.

A tanév során még két összetartása lesz a keretnek – ismerve az újonnan átadott csarnok biztosította ideális viszonyokat, nem zárható ki, hogy újfent Nyíregyházán...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!