Közös siker

Gyerekként a mostaninál is nagyobb sportrajongó voltam, ami egy okoskodó ismerősöm szerint azért nem volt helyes, mert szurkolóként a mások sikereiért szorítok, ahelyett, hogy a magaméért küzdenék. Bodnár Tibor jegyzete.

Mindez a hétvégi fedett pályás atlétikai világbajnokság alatt is eszembe jutott, mert – vállalom – egy olasz magasugrónak is úgy tudtam szurkolni, mintha hazánkfia lenne. Merthogy a versenyt megnyerő Gianmarco Tamberihez van némi kötődésem, nem több, mint annyi: három éve a tamperei U23-as Európa-bajnokság előtt egy autóban utaztam az édesapjával, a korábbi magasugróval. A helsinki repülőtéren ugyanis elfeledkeztek rólunk, az esemény második napján érkező újságírókról, így az egykori, neves olasz sportolóért küldött járatba kellett bekérezkednünk. És talán nem bűn, ha elárulom, megkóstoltattunk vele egy jófajta magyar pálinkát is.

Volt magyar siker is, aminek örülhettünk a portlandi viadalon, a súlylökő Márton Anita ezüstérme. Újabb kötődés: tavaly itt volt a nyíregyházi dobógálán, szimpatikusan viselkedett, kellemes interjúalanynak bizonyult, ezért is megérdemelte az ezüstöt. Az olimpia és a futball-­Európa-bajnokság évében sok ilyen jó eredményt kívánok a magyar sportrajongóknak. Mert a siker igenis közös!

- Bodnár Tibor -