szon-sportoldal

2016.05.18. 13:05

Nemzetközi meccseket is dirigálnak már

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Biztatóan indult Garai Balázs és Takács Dániel közös kézilabda játékvezetői pályafutása.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Biztatóan indult Garai Balázs és Takács Dániel közös kézilabda játékvezetői pályafutása.

A Szabolcs-Szatmár Bereg megyéből induló Garai Balázs és Takács Dániel szép utat jár be kézilabda játékvezetői pályájukon. A megyei szövetség által indított JUMP (Játékvezetői Utánpótlás Mentor Program) aktív részvevőiként a szakemberek hamar felfigyeltek tehetségükre, szorgalmuknak és rátermettségüknek köszönhetőn jelenleg C keretes játékvezetőkként NB I B-s mérkőzéseken működnek közre.

A fiatal páros legutóbb Prágában vett részt egy nagyszabású nemzetközi kézilabdatornán. A közel 500 csapatos tornán számos nagy kézilabdakultúrával rendelkező országból érkező csapatnak vezethettek mérkőzéseket. Négy napon keresztül kellett napi öt-hat összecsapást levezényelniük, sőt a legnagyobb korcsoport férfi bronzmérkőzését is ők fújhatták.

És már meg van a két titán következő feladata is: a jövő héten a magyar és a szlovák ifjúsági válogatottak mérkőzésén működhetnek közre Tatabányán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!